galéria megtekintése

Több mint Soros

18 komment


Lakner Zoltán

Adva van egy ország, amelynek ambíciói meghaladják gazdasági erejét. Vezetői nem akarnak a Nyugat előírásai szerint játszani, mert úgy vélik, hogy annak gazdasági és morális fölénye hanyatlik. A szabályok átvétele értelmét veszti, saját modellt kell alkotni. Különben is, az erkölcsi káoszba süllyedő Nyugattal szemben azok képviselik a többséget, akik olyan természetes értékek talaján állnak, amilyen a hagyományos család. A nyugati egyoldalúság világrendje szétesőben van. Ma nem feltétlenül a legerősebb, hanem a változásokhoz legkreatívabban alkalmazkodó országok válhatnak sikeressé.

A politikai doktrínává sűrűsödő gondolatokat a sérelmek és dicsőségek történeti kontextusába ágyazva foglalta össze egy márciusi írásában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Ha e nézetek hasonlóságot mutatnak Orbán Viktoréival, az bizonyára nem a véletlen műve. A végén még kiderül, hogy „Közép-Európában létezik egy háttérhatalom”, bár ilyet a szuverenitás bajnokáról csak egy háttérhatalom állítana. Mégis a magyar kormány jó ideje megérkezett azoknak a politikusoknak a családjába, akik nem azért kritizálják a nyugati demokráciát, mert annak hibáit meg akarják javítani. A saját hatalmuk felől próbálják megrajzolni egy alternatív modell kontúrjait. Nem is nagyon van azon mit rajzolgatni, igazolni kell inkább.

 

Ilyesfajta igazolásra politikai harcban kerülhet sor. A harcban szükség van ellenségekre. Az ellenségek között meg olyanra, akiben összpontosul mindaz, ami ellen a kor nagy igazságainak önjelölt felismerői küzdenek. Ez ma éppen Soros György, akinek a figurájába belegyúrtak minden korábbi ellenséget a kommunistáktól, az MSZP-től és Gyurcsánytól kezdve a brüsszeli bürokratákon és a hitelminősítőkön keresztül a menekülteket segítő emberi jogi szervezetekig. Soros, a történelem egyik legsikeresebb spekulánsa annak a neoliberális gazdaságnak a szimbóluma, amit az orbáni politika az állam és a nemzeti szuverenitás felől megkérdőjelez, miközben Orbán a szociálpolitikájában alkalmazza a neoliberalizmus rideg elképzeléseit az emberi és társadalmi viszonyokról. A nyílt társadalom eszméje megkopott liberális diktátum, az „emberi jogi fundamentalizmus” – ez az orbáni holdudvar trendi kifejezése – vesztésre álló utóvédharc. A Soros-féle alapítványhálózat tevékenysége a szuverenitásba beavatkozó leleplezett háttérhatalom aknamunkája. Soros menekültügyi elképzelései a „betelepítés”, vagyis a keresztény civilizáció lerombolásának programpontjai.

A vita persze valójában éppen arról szól, hogy miben áll civilizációnk lényege: a felvilágosodás, az emberi jogok, az alkotmányosság, a hatalommegosztás és a jóléti állam nélkül létezik-e egyáltalán a Nyugat? Akarjuk-e, hogy nélkülük létezzen?

A liberális elittel szemben a többségre hivatkozó, egyúttal viszont az erős vezetőt középpontba állító – valójában tehát a szuverén vezér által „felismert” népakaratot hirdető – rendszerek mindent megtesznek, hogy az övékétől eltérő népakarat pénzügyi forrásait, médiaelérését korlátozzák. Keletre haladva durvulnak a korlátozás eszközei. Ám a kiindulópont mindig azonos: aki ellentmond a vezérnek, kizárja magát az általa definiált politikai közösségből. Elveszti a jogát arra, hogy a közösség ügyeibe beleszóljon.

A háttérhatalmazás a diktatúrák nyelve. Soros karikatúraszerű megtagadása jelképe annak is, hogy volt egyszer másik múltunk. Talán még belefér a gyorsan pergő időnkbe egy másféle jövő is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.