Nem úgy, mint a többi, Magyarországon működő multi, amelyeknél inkább a történelmi gyávaság, de legalábbis óvatosság munkál. A „társadalmi felelősségvállalás" ott gyakran üres közhely. Tessék-lássék kiosztanak némi alamizsnát pár rászorulónak (leírják az adóalapból), majd szaladnak vissza a fideszes országnagyok nadrágszára körül zsizsegni. A menekültkérdést pedig jól felfogott érdekükből éppenséggel kerülik, mint a tüzet. Röviden: alkalmazkodtak a magyar realitáshoz. A haszonért élnek.
Az IKEA viszont eddig sem csak egy magyar lakberendezési áruház volt, hanem egy darabka Svédország. Az áruházaik nem magyar viszonyokhoz lebutított pénzgyárak. Pontosan azért olyan népszerűek, mivel a vásárló joggal úgy érezheti, mintha Göteborgban járna. Az áruházban sétálva pedig közvetlenül megélheti a magyarnál jóval élhetőbb, jóléti társadalom valóságát, ahol a modern, elegáns bútor, a szerényen is minőségi élet nemcsak a kevesek privilégiuma, mint nálunk, hanem igenis, mindenki számára elérhető. És ez sem ígéret, hanem ugyanúgy létező realitás.
Az IKEA most azt is megmutatta, hogy a svéd jóléti társadalom nem csak szépen formatervezett asztalokat, elegánsan bevilágított tengerparti nappalikat jelent. Hanem és elsősorban szolidaritást. Egy olyan közösséget, amelyik nem gyűlöli az elesetteket, hanem esélyt ad neki. Ahol a jólét és a szolidaritás nem kizárja egymást, hanem ellenkezőleg. Szolidaritás nélkül nincs jólét. Az ugyanis nem működik, hogy magunknak mindent akarunk – jólét, biztonság, boldog jövő –, de közben néhány ezer menekülttől legtöbben a puszta létezés lehetőségét is megtagadnánk.
Persze a svédeket sem teremtette az isten ilyennek. Egykor ők is Európa haramiái voltak, éppen úgy, mint nagyon régen mi. Csak őket országuk adottságai rászorították az összetartásra, plusz idejekorán megszabadultak a nacionalista, nagyhatalmi ábrándjaiktól is. Történelmi léptékkel nézve: most rajtunk a sor. Megéri.
