Több mint bosszú

Laczikó Enikő eltávolítása – egyelőre egyedüliként – azt üzeni: ha az RMDSZ már nem kisebbségi szervezetként, hanem ellenzéki pártként lép fel, nem tarthat igényt ezekre a posztokra. Hogy még egyértelműbb legyen az üzenet – és hogy kivédjék az esetleges külföldi kritikát –, az RMDSZ-es államtitkárt ugyancsak egy kisebbség képviselőjével helyettesítették. Tatár az utód.

A miniszterelnök lépése sokakat meglepett, de a szövetség vezetői számítottak rá, sőt, jelezték a parlamenti vita során. Már csak ezért is kérdés, hogy miért támogattak mégis egy eleve kudarcra ítélt bizalmatlansági indítványt. Kelemen Hunor szerint azért, mert „egy ellenzéki alakulat nem szavazhat másként, csak a kormány ellen”. Ami elvileg igaz egy pártra, de kisebbségi szervezetként az RMDSZ parlamenti működésére eddig nem ez volt jellemző. Azzá pedig azért válik, mert „ezt akarják a választók”.

Ahogy 2014 novemberében meg azt akarták, hogy az RMDSZ lépjen ki a Ponta-kormányból. A szövetség vezetésére fokozatosan erősödő nyomás nehezedik – kívülről és belülről –, hogy szakítson a kormányon lévő baloldallal. Egyre többen tekintik meghaladottnak az egyenlő távolság/közelség politikáját – a magyarországi után – a román politika viszonylatában is, és szorgalmazzák, hogy az RMDSZ jobboldali szervezetként politizáljon. Magyarán jobboldali pártként, hiszen egy kisebbségi szervezet nem szerveződik ideológiai alapon.

Csakhogy jobboldali pártként az RMDSZ mozgástere, érdekérvényesítő képessége drasztikusan csökken, helyesebben a nulla felé közelít. A baloldali kormányok idején ellenzékiségre lesz ítélve, miközben egy jobboldali kabinettől sem várhat sokat, ha a tárgyalások kiindulópontja az RMDSZ koalíciókényszere lesz.