Több Malalát és Kailast

Története valóban lélegzetelállító. Tizenéves fejjel mert szembeszállni a tálibokkal, akik megtiltották a lányoknak, hogy iskolába járjanak. Meg is akarták ezért ölni, de a merényletet túlélte, bár a fejét lövés érte. Az, hogy az életére törtek, egyáltalán nem rettentette el attól, hogy kiálljon a lányok tanuláshoz való joga mellett. S így akarva-akaratlanul szót emeljen azzal szemben, hogy bármiféle vallásra vagy világnézetre hivatkozva, azokat kiforgatva férfiak mondják meg, írják elő a nőknek, hogy mi a jó nekik, mit szabad és mit nem szabad tenniük.

Nagyon sok Malalára és Kailasra volna még szükség. Mert ők a hatékony fegyverek a nyomorral, a tudatlansággal szemben. Sokat segíthetnének Nigériában is, ahol a szélsőséges muzulmán szekta iskolás lányokat rabol el, hogy foglyaikat pár száz dollárért eladja (szexuális) rabszolgának. Lehet a levegőből bombázni az Iszlám Állam martalócait, de a dzsihadistákat igazából csak a Malalák és Kailasok győzhetik le. Akik valamiféle kiutat mutatnak.

Akik nem fogadják el, hogy az iskolába csak a kiválasztottak mehetnek, hogy valaki ne tanulhasson, mert lánynak született. S azt sem tekintik természetesnek, hogy az eladósodott szülők bérrabszolgának, a végletekig kiszipolyozható rabmunkásnak adják el gyermekeiket. Tegyük hozzá: az idei Nobel-békedíj is valahol demokráciaexport, az emberi jogok érvényességének terjesztése.

Kérdés, hogy a két kitüntetett hazájában és sok más helyen ezt nem beavatkozásként, az adott ország elleni támadásként, külföldi érdekeket szolgáló ügynöki aknamunkaként, a helyi kulturális-vallási szokások megsértéseként fogják-e fel. Az sem mindegy, hogy milyen iskolába járnak a gyerekek. Ingyenes és világi tanintézetbe, vagy olyanba, ahol a vallás ürügyén ideológiai átnevelést kapnak. Mert ha valaki elcsavarja a gyerekek fejét, azzal befolyást szerez az egy-két nemzedékkel későbbi társadalomra is.