Tilosban a NER

Orbán Viktor betiltatta belügyminiszterével a hét végére tervezett nemzetközi fajvédő konferenciát. Ezzel azt tette, amit tennie kellett. Alkotmányos jogállamban nem történhetne így, a nemzeti együttműködés rendszerében viszont csak így történhet. Másfél évvel ezelőtt ugyanígy érveltem: akkor Orbán jól tette, hogy utasította Pintér Sándort az Élet Menetével egy napra szervezett Adj gázt! elnevezésű motoros felvonulás megtartásának megakadályozására. A NER keretei között már akkor is ez volt az egyetlen elfogadható döntés, amelyet hozhatott.

Merthogy korábban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal rendőri segítséggel vegzált tibeti tüntetőket, akik demonstrálni akartak a kínai diktatúra miniszterelnökének budapesti látogatása alkalmából. A kormányfő az eset után a parlamentben közölte: a hatalom minden esetben fellép azokkal szemben, akiknek véleménynyilvánítása lerombolná „azokat az állami célokat, amelyek Magyarország érdekét szolgálják”. A közléssel világossá tette: tartalmi alapon határoz, akárha önkényesen korlátozza is a gyülekezési jogot és a szólásszabadságot.

Akkori attrakciója után ma nincs más választása, mint a fajvédők eseményének tiltása. Hiszen ha káderei nem tennék lehetetlenné a rendezvény megtartását, azzal Orbán azt üzenné: amit nem lehet szabadságpárti demokratáknak, azt lehet kvázi náciknak. Azaz a tibeti demokraták veszélyeztetik az állami (értsd: Orbán által meghatározott) célokat, a fajvédők nem. Azzal, hogy újra beavatkozott, „rendszerlogikusan” lépett. Efféle intézkedésekkel üzenheti: a jó király arra használja hatalmát, amire kapta. Hiszen megakadályozta a szélsőséges eszmék terjedését. (Kommunikációs fordítás: „A fasisztaveszélytől szavakban rettegő balliberális kormányok idején nácik menetelhettek Budapest utcáin, ám Orbán Viktor...)

Az eset jól példázza: az ellenzék nem találja a rendszerkritika formáját. Az MSZP platformjainak egyike például követelte a tiltást, ami egészen komikus, hiszen komplett kampányt épített a parancsuralom, az önkény elleni harcra, hogy aztán önfeledten ünnepelje is az önkényes döntést, hiszen annak eredménye (nácik, haza!) tetszik neki. A Liberálisok szervezete – miként jogvédők sora – viszont pont azért bírálta a kormányt, mert bár nem tehetné meg, tilt. Még akkor sem tehetné, ha vállalhatatlanok az eszmék, amelyeket a rendezvényen hirdetnek.

Azaz minden érintett statisztaszerepet kap az orbáni színműben, ahogyan más jelenetekben az Európai Bizottság vagy a norvég kormány. Mert minden reakció a NER realitásai közé szorul, ám abban a keretben a kormányfő legyőzhetetlen. Ezúttal például az egyetlen logikus és méltányolható döntést hozta: az önkényt már amúgy is bejelentette, most annak jó tulajdonságát – ezúttal például azt, hogy nem rasszista – bizonyította saját közönségének.

Ezért lényegtelen, mi lesz végül a konferenciával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.