galéria megtekintése

Tiffán-busz

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 26. számában
jelent meg.


Tamás Ervin
Népszabadság

A hír megjelenése után napokig vártam, hogy helyreigazítja. Megmagyarázza. De semmi. Lehet, hogy úgy ítéli meg, az egész nem nagy ügy. Manapság akár igaza is lehet. Mégis, amikor megtudtam, hogy a harkányi képviselő-testület simán megszavazta Tiffán Zsoltnak, hogy ingyen használhassa a város húszszemélyes kisbuszát, miközben a település nehéz anyagi helyzetére való tekintettel eltörölték a lakosságnak eddig járó szemétszállítási kedvezményt – úgy éreztem, hogy ez az a párhuzam, amely virágba borít ezer másikat.

A Tiffán család egy birodalom teremtője, tulajdonosa. Birtokuk generációk óta kitartó munkára, szaktudásra, törekvésre alapozódott, amely ma az átkos idők elleni harcként jelenik meg. Tiffán Ede borász fia a villányi szőlőtőkéknél és helyi gazdaságuk üzemvitelénél is távolabbra nézett, s ma már a Fidesz baranyai elnöke, országgyűlési képviselő. Természetes az is, hogy túl van már néhány kemény politikai csatán. Egy biztos: a ráfizetés manapság jobban kimagyarázható, mint a pártütés. Szét kellett csapnia a megyei Fidesznél, hogy győzelmét követően rend legyen.

Tiffán Zsolt jó a közelharcban, könnyen idegenszívű lehet az, aki szembeszáll vele és patrónusaival. Egyike azoknak a vidéki prototípusoknak, akik a gazdaságban elsajátított birodalomépítést vitték a közéletbe, ahol egykettőre összejöttek a politikai birodalomépítőkkel. A találkozásból sok minden jó és rossz született, aminek nap mint nap tanúi vagyunk. Az ismerős receptúra szerint Tiffánék nemrégiben több mint százmillió forintot kaptak panzió építésére Szársomlyón, ma a honatya az Ormánság és az Ős-Dráva megmentőjeként miniszteri biztos, ezért, míg meg nem szólták, két helyről kapott fizetést. Sikerember.

 

Így vált ólomsúlyúvá a szememben a végtelenül piti kisbuszügy. Hogy egy módos gazdának, helyi notabilitásnak eszébe jut, hogy jó lesz neki időnként az a kisbusz, ezért kérelmet fogalmaz, meggyőzi a polgármestert, a testületi tagokat, hogy a járművel könnyebben lobbizhat majd a fürdőért, amelynek pedig esküdt ellensége volt egészen októberig, amíg azt – őt idézve – idegenlelkű vezette.

A döntés alapján Tiffán Zsolt évi ötezer kilométert tehet meg ingyen a kisbusszal, annak ellenére, hogy parlamenti képviselőként havi 452 liter benzint egyébként is kifizet neki az állam. Rosszindulat volna feltételezni, hogy a húszszemélyes kocsi bortúrákra, vendégeket hozni-vinni is alkalmas – ettől az eset már nem lesz sem szebb, sem csúnyább. Harkány kétszázmillió forintos adóssága ugyan színezi a történetet, de az autó térítésmentes futása már nem oszt, nem szoroz.

Más a baj. Az, hogy Tiffán Zsolt nem fogja fel, hogy mit tett, sőt azt hiszi, hogy a blokád megszüntetése utáni több mint kétszázmilliós rendkívüli állami támogatásért Harkány egész népe hálás lehet neki. Ki mondja meg neki, hogy jól tenné, ha a családi vagyonból fölajánlana most gyorsan valamennyit, mozgalmat indítva: állítsák vissza Harkányban a szemétszállítási kedvezményt. Lobbizhatna érte a kisbusszal is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.