TGM: Nyilatkozat

A Népszabadság a Schiffer Andrást ért visszatetsző támadás kapcsán újra foglalkozik az „Apák és fiúk” c. egykori hírhedt röpirattal. (Szalay Tamás Lajos: „Lázár brutális támadása”, március 19.) Mint ezer előde, ez a cikk is úgy tesz, mintha az „Apák és fiúk” csak azért volna elítélendő, mert fölemlegeti néhány közéleti szereplő fölmenőit, akiknek az életéről és cselekedeteiről leszármazottaik nem tehetnek. De ezek a cikkek makacsul megfeledkeznek róla, hogy az „Apák és fiúk” állításai hamisak.

A röpirat azt állítja, hogy az édesanyám a Kommunisták Romániai Pártjának az egyik alapítója volt. A párt alapításakor az anyám ötödik elemista kislány volt Nagyváradon. Azt is mondja, hogy szegény anyám a párt egyik vezetője volt. Az anyám semmiféle pártvezető nem volt, hanem műtősnő a kolozsvári, Majális utcai vasúti kórházban.

Az igaz ugyan, hogy anyám kommunista volt, az illegális párt tagja. Ezért kapott verést, kínzást, börtönt, majd – a fölszabadulás után – pár plecsnit, szívfájdalmat, csalódást és keserűséget. 

Hagyják már békében nyugodni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.