Egy 2004-es, finomítottabb öndefiníció szerint „a Bokor katolikus gyökerű, a jézusi szeretet-eszményt képviselő emberek testvéri társasága, erkölcsi megújulási mozgalma”. De ismert az a meghatározás is, amelyben a Bokor ötvenéves jubileumán Bulányi „civil, non-profit organizációnak” nevezte közösségét. „Így jelölöm meg a jézusi üzenet tartalmát – mondta egy, a HVG-nek adott interjújában. – A ’civilbõl’ kiesik a politikus is, a főpap is, a ’non-profit’ pedig arra utal, ami kihúzza a létalapot a fegyvergyáros alól. Nem akarok gazdagabb lenni, mint a másik, megértem az evangéliumi üzenetnek az alap-mondanivalóját, az osztozást.” Ami pedig az organizációt illeti, a kisközösségeket nem papok, hanem civilek vezetik. Ez a gyakorlat, illetve ezek a nézetek sem a trónnak, sem az oltárnak nem tetszettek – hiába nevezte magát az egyik kommunistának, a másik pedig kereszténynek.

Bulányi György

Bulányit előbb, 1952-ben – az alulról szerveződő vallási kisközösségek létrehozásáért – a „trón”, vagyis a pártállam ítélte el (államellenes összeesküvésért életfogytiglani börtönbüntetésre), majd 1982-ben – amiatt, hogy a Bokor tagjai Jézusra hivatkozva sorra döntöttek úgy, hogy nem vonulnak be katonának –, az „oltár”, vagyis a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) tiltotta el a templomaiban való misézéstől. Mivel ezt a fajta tiltást a katolikus kánonjog nem ismeri, Bulányi azt feltételezte, hogy valójában ezúttal is a pártállam ítélte el őt, a kollaboráló egyházi vezetők pedig – akiknek szerinte 1989 előtt a 95 százaléka be volt szervezve –, csupán végrehajtották a büntetést.

Egyidejűleg az MKPK felterjesztette Bulányi ügyét a Vatikánba, a Szent Inkvizíció jogutódjához, az akkor Joseph Ratzinger (a jelenlegi pápa) vezette Hittani Kongregációhoz. Az ügy 1997 szeptemberéig húzódott: a magyar püspöki kar akkor oldotta fel a Bulányira kirótt tilalmat, miután a Hittani Kongregáció, feleslegesnek találván megvizsgálni a piarista páter műveit – elsősorban az Egyházrend és az Erény-e az engedelmesség? című könyveit – lezárta a vele kapcsolatos aktát. A katolikus tanításhoz való ragaszkodásának igazolására a kongregáció kérésére Bulányi aláírt 12 olyan tételt, amelyeknek elfogadása mentesítette őt az eretnekség vádja alól, s amelyek után végül az ő kiegészítését is beszúrták, miszerint a lelkiismeretének tartozik engedelmességgel. Persze, attól még, hogy kifejezetten eretneknek nem mondta, a kongregáció e szavakkal jellemezte Bulányi tanítását: „úgy, ahogyan hangzik, téves, veszélyes, és félrevezető”.

Az egyház fősodra szemében továbbra is gyanúsak lehetnek Bulányi György – a Bokor tagjainak csak „Gyurka bácsi” – nézetei, ám sem neki magának, sem közössége tagjainak soha nem volt kétségük afelől, hogy az út, amelyen járnak, helyes, veszélytelen és egyértelmű. Saját börtönéveire tavaly januárban, a kilencvenedik születésnapján úgy emlékezett, hogy éppen az a meggyőződés, hogy igaza van, annyi energiát, „pszichoszomatikus egyensúlyt” teremtett benne, hogy csaknem egy évtizedes börtönélete során egyszer sem volt beteg. E bizonyosság abból a meggyőződésből fakadt, hogy autonóm kisközösségekben lehetséges és kell Jézus szellemét, illetve gyakorlatát követni.

Bulányi azt tanította: kicsinek kell lenni, szelídnek kell lenni, szegénynek kell lenni – másképpen fogalmazva el kell utasítani a hatalmat, az erőszakot és a gazdagságot. Ezek helyett az Isten országát kell keresni. Hatkötetes főművének, a “KIO”-nak a címe is ez: „Keressétek Isten Országát”.

A piarista páter úgy gondolta, ez az ország itt, a Földön is megvalósítható – persze csak azok számára, akik valóban képesek Jézus tanítását követni: „Szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak. Aki egyik arcodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, a ki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se” (Lukács 6:27-29). Bulányi szemében az egész béke-probléma következmény-probléma, az alapprobléma a kiváltság. Ha vannak gazdagok, akkor fegyverkezni fognak, hogy kiváltságaikat a szegényektől megvédjék, még ha ezzel a Mammonnak szolgálnak is. De vajon kellene-e bármit fegyverrel védeni, ha az emberek szeretnék ellenségeiket, illetve, ha megvalósítanák az egy dénár eszméjét?

Bulányi György értelmezése szerint a bibliafordítások nagy szolgálatot tettek a hatalmasoknak azzal, hogy a görög pleonexia szót kapzsiságnak fordították, hiszen kapzsi ember nincs olyan sok, mint elégedetlen. Márpedig a pleonexia szó szerinti jelentése „többet birtokolni akarás” – többet birtokolni pedig, mint amennyijük van, nemcsak a kapzsi emberek szeretnének. Mégis le lehet szokni erről a vágyról. Ha a Föld vagyonát, illetve jövedelmét elosztanánk az emberiség létszámával – szól a Bulányi-féle recept –, akkor kapnánk meg az egy képzeletbeli dénárt, amennyi egy emberre jutna. Ez lenne Bulányi szerint a létminimum, egyszersmind a létmaximum is. Szerinte két dolog következik ebből: egyrészt az, hogy lehetséges egy dénárból élni s minden feleslegünket a nálunk szegényebbeknek adni, másrészt az, hogy ha valaki két dénárt kíván magának, vagy a családjának, akkor az egyiket másoktól kell, hogy elvegye.

Az egy dénár gazdasága persze vagyonközösséget feltételez, s bár a Bokorban voltak erre vonatkozó kezdeményezések, például a balatonfelvidéki Óbudavár közelében fekvő Bokorligeten, illetve a Somogy megyei Visnyeszéplak „ökokeresztény” faluban, ahol Bulányi maga az elmúlt években nem kevés időt töltött, az élet- és vagyonközösség mindig csak eszmény maradt. Bár a világon néhol sikerült megvalósítani (például amerikai vagy brit hutteri közösségekben, vagy izraeli kibucokban), nálunk legfeljebb kísérlet volt, néha terv, de többnyire csak álom.

Naiv volt Bulányi? A lehető legnagyobb mértékben! Ám ezt a tanítványai is elnézték neki s ő maga sem szégyellte, a naivitást nem hibának, hanem gyermeki, sőt jézusi erénynek tartván. E büszkén vállalt naivitás vezette a tollát akkor is, amikor kilenc nappal a World Trade Center lerombolása után, 2001. szeptember 20-án két nyílt levelet írt, egyet George W. Bush amerikai elnöknek, egy másikat pedig az akkor – és jószerivel azóta is – ismeretlen terroristáknak. „Próbálja ki azt, amit még egyetlen államférfi sem próbált ki a történelemben – írta egyebek között Bushnak –, hirdesse meg az erőszakmentes szeretet kultúráját, a ’megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel’ erkölcsét.” Persze, Bush nem hallgatott rá, ahogyan a Bulányi által a levelében idézett Tolsztoj levelére sem hallgatott III. Sándor orosz cár, aki az író hasonlóan naiv kérlelése ellenére is kivégeztette apja, II. Sándor merénylőit.

Az elmúlt néhány évben aztán Bulányi naivitása már sokakat megbotránkoztatott, nem kis zavart okozva saját hívei körében is. Az Ószövetség nem Isten igéje című 2007-es prédikációjában, amelyet elsőként a Magyar Mérce, a Jobbik azóta megszűnt folyóirata közölt, ám azóta számtalan – túlnyomórészt jobbos – honlapon olvasható a jobbik.net-től a kuruc.infón át a „Markión csoport” weboldalig (amely mögött egy magát Yodának nevező személy áll, de Bégány Attila jobbikos politikus neve is felbukkan). Ám e weboldal szellemiségével nem okvetlenül ért egyet az, akinek az írásai ott olvashatók. (Különben biztos, hogy nem kerülhetett volna oda két – alkalmasint unitárius témájú – cikk e sorok írójától sem.) Az antiszemitizmus.hu oldal Bulányit a „Magyar Mércével” méri, s az írásáról sommásan azt mondja, hogy „a pre- és a posztmodern antiszemitizmusnak – vagyis a keresztény antijudaizmusnak és az Izrael-ellenességnek – sajátos elegye”. Közben pedig a szélsőjobb örvendezik, hogy Bulányi elveti a zsidóság haragvó Istenét, az ismeretlen „Markión csoport” pedig úgy tesz, mint aki egy követ fúj Bulányival. Ám „si duo dicent idem, non est idem” – ha ketten mondják ugyanazt, az nem ugyanaz. (A bulányisták saját weblapján az ominózus írás is olvasható, de annak hátteréről és visszhangjáról is szó esik.)

Élete utolsó éveiben Bulányi többször prédikált olyasmit, amit ebben az írásában is kifejt, hogy az Ószövetség haragvó Istene és az erőszakmentes Jézus szerető Istene között hatalmas különbség van, amiért is ő már régen megteszi, hogy nem olvas fel ószövetségi részeket a Bibliából, amikor prédikál a híveinek – hanem helyette Arany Jánostól, Lao-Cétől, vagy éppen Szókratésztől idéz olyan gondolatokat, amelyeket akár Jézus is mondhatott volna. „A Szókratész védőbeszédét Bulányi már 1973-ban prédikálta” – jegyezte meg ezzel összefüggésben a Bulányiról és a Bokor mozgalom teológiájáról 1996-ban német nyelvű könyvet írt Máté-Tóth András, a szegedi egyetem vallástudományi tanszékének vezetője. Szerinte „Bulányi mindent az evangélium szemüvegén keresztül nézett, az Ószövetség és az Újszövetség számos részét nem tekintette ’úgy’ Isten igéjének, mint azokat az evangélumi részeket, amelyekben Jézus maga nyilvánult meg, és a saját gondolatait mondta”.

Tény, hogy az Ószövetség nem Isten igéje című iratában Bulányi Markión második századi szinópéi püspök késői követőjeként lép fel, aki a bibliai kánonból a teljes Héber Bibliát kihagyta volna, s akit ezért mint eretneket ki is közösítettek. Adolf von Harnack bő száz éve írt Dogmatörténetében azt írja Markiónról, hogy „az egyházatyák (Rhodon, Tertullianus, Órigenész) nem értették meg őt, és a leghevesebben harcoltak ellene mint a legrosszabb eretnek ellen. Különösen a vele folytatott vitában fejlődött ki a korai katolikus egyházi tanítás, és domborodott ki határozottabban az újszövetségi kánon.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy Bulányi eme írása nyomán kiben, mi fog kidomborodni; Tertullianus vagy Órigenész kaliberű kommentálói mindenesetre még nem akadtak a piarista atya 2007-es írásának. Markiónnal szemben, aki az evangéliumot Pál apostol alapján reformálta volna meg, Bulányi, aki hetvenes évek közepén jelentette meg szamizdatban Merre menjek? című könyvét, 2008-ban újabb botrányszagú írást publikált, Merre ne menjek? – Hogyan lett a tarzusi Saulból Szent Pál címmel. Ebben kijelenti, hogy nagyon dühös Pálra és Jézus nevében elhatárolódik tőle. Az Újszövetség nagyobbik részét jegyző Pál „zavaros gondolatvilágát” Bulányi a következő szavakkal zanzásította: „Isten haragszik ránk, mert Éva beleharapott az almába. Jézus halála eltörölte az Atya haragját ellenünk. De csak azokra nem haragszik tovább, akik ezt a haragtörlést elhiszik. Csak azokra nem, akik semmiképpen sem gondolják, hogy cselekedeteink következtében üdvözülünk, hanem hitünk következtében: kegyelemből üdvözülünk tehát, de... azért illik szeretni – azaz cselekedni – is. A legfontosabb, hogy ne metélkedjünk körül, hanem helyette keresztelkedjünk meg.”

Ha Bulányi elhatárolódik az Ószövetség haragvó Istenétől is, de Pál apostoltól is, és prédikációjában Jézust, Szókratészt, Buddhát, Marcus Aureliust, Wass Albertet vagy Szabó Lőrincet együtt idéz – nos, akkor vajon igaza van-e azoknak, akik szerint a kereszténység határait feszegeti? A kérdést majd Bulányi hívei és bírálói fogják megvitatni. Annyi bizonyosnak látszik, hogy amíg Jézus radikális, osztozást és ellenségszeretetet hirdető nézetei éppúgy kereszténység névre hallgatnak, mint Pál apostol kegyelemtana, vagy Nagy Konstantin államegyháza, addig a vita nem érhet véget. A földbe vetett mag elhalt – a termés pedig, ma úgy tűnik, elsősorban kérdésekből áll. A tanítványok számára a jelek szerint komoly kihívás lesz a feladat, hogy mesterük örökségében különválasszák, amit követni tudnak és akarnak attól, amit inkább bírálnának. De az is, hogy meghatározzák, milyen legyen a Bokor a nagy tekintélyű alapító halála után.

A szerző újságíró