„A pedagógus a munkája során külső megjelenésével is kifejezi hivatása rangját és tiszteletét” – így szól a Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódextervezetének egyik kitétele, s kissé csalódottak vagyunk. Ennél azért több konkrétumot vártunk, minimum azt, hogy rögzítve lesz: a tanárember ne legyen büdös, mossa meg a haját, nyakát, hónalját, vágja le a körmét, így, pontokba szedve, hogy az egyébként is ostoba és önállóságra képtelen pedagóguspopuláció megfelelő iránymutatást kapjon e téren is.
S persze a ruházat. Hogyan öltözködjék a tanárember, ha megjelenésével méltó akar lenni hivatása rangjához? Ezt nemcsak azért kell rögzíteni, mert a pedagógustársadalom hajlamos fürdőgatyában, fényes diszkóruhában vagy a halál angyalának öltözve órára járni, hanem a minőséget tekintve is: főleg az otthon koktélt szürcsölgető és szelvényeket vagdosó alsó tagozatos tanítók hajlamosak nem figyelni a minőségre.
Mi magunk például nem tudunk úgy megállni a piaci ruhaárus sátra vagy a kínai bolt előtt, hogy össze ne akadjunk unokánk valamelyik tanárával, aki aztán zavartan magyarázza, hogy nem neki lesz a filléres, hamisított márkájú melegítő, hanem rászoruló ismerősének. Persze, bólintunk megértőn, de vigyázat, nem az igényesebb kilós használtruha-boltokról beszélünk, onnan a működő reformoktól meggazdagodott magyar középosztály öltözködik.
