Azt mondják a franciákról, hogy ha a szabadság és a biztonság között kell választaniuk, töprengés után (de sokszor gondolkodás nélkül) a szabadságot választják. Franciaországban, ahol volt már Charlie Hebdo-vérengzés, Bataclan-merénylet, és azóta is rendszeresen kapcsolnak le terrorcselekményekre készülő „idegeneket", eddig szóba sem került semmi (egyébként az USA-ban, Nagy-Britanniában vagy akár Németországban is létező) különleges jogrend bevezetése, de a parlament napok óta vitatkozik egy a nálunk tervezettnél jóval szerényebb „vészhelyzeti" alkotmánymódosításról.
Úgy tartják, a szabadságnak ára van, és ettől a meggyőződéstől akkor sem hagyják eltántorítani magukat, ha az árat olykor életekben kell megfizetni. Másként gondolkodnak.
Nálunk semmiféle terror vagy terrorveszély nem volt még. Amit e címen Orbán Viktor vagy Lázár János felhoz, annál Fradi–Dózsa viszonylatban vagy akár a Fidesz-székház és az állampolgárok relációjában is komolyabb dolgok szoktak történni, mégsem kiált senki Szájer József és az ő iPadje után. Mégis oly könnyű kézzel írnák bele az alaptörvénybe a kormánydöntéssel elrendelhető és hónapokig fenntartható rendkívüli állapotot, mintha legalábbis közel-keleti frontállam volnánk, és nem lennének évszázados tapasztalataink arról, hogy a politika itt sosem kér olyan felhatalmazást, amivel ne akarna (vissza)élni.
