Kilencmillió turista érkezett idén Barcelonába, hogy felfedezze a nyüzsgő katalán fővárost, dobjon néhány centet a Ramblán kifacsart pózban álló élő szobroknak, egyen egy tál paellát és gyönyörködjön Gaudí meseszerű épületeiben.
Fogalmuk sincs, hogy miközben ők érkezésük után izgatottan csomagolnak ki valamelyik szállodában, tucatnyi barcelonai csomagol össze. Mindenüket egy bőröndbe pakolják, lekapcsolják maguk mögött a villanyt – ha addig nem kapcsolták ki az áramot –, vetnek egy búcsúpillantást az otthonra, és elindulnak, hogy az utcán folytassák életüket vagy valamelyik rokonnál húzzák meg magukat. Valameddig.
Spanyolország-szerte a katalán fővárosban a legrosszabb a helyzet: naponta tucatnyi, a hitelét törleszteni nem tudó család kerül utcára hét évvel a válság után is. A földönfutókká vált emberek közül rengetegen csatlakoztak 2011-ben a felháborodottak (indignados) mozgalmához. A tízezres tömegben helyet kaptak rajtuk kívül a fiatalok is, akiknek legfeljebb arra volt jó a diplomájuk, hogy papírrepülőt hajtogassanak belőle. A fiatalok közötti ötvenszázalékos munkanélküliség idején nem sokat érnek a jó jegyek. Velük skandálták a rendszerellenes szlogeneket azok is, akik egyszerűen belefáradtak a szocialista–néppárti kétpártrendszerbe, a mindennapos korrupciós botrányoktól pedig a szieszta idején is idegesen szentségeltek.
