galéria megtekintése

Tejút

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 09. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Korainak tűnik az agrártárca földközelbe költöztetése, mert a trágya még túl büdös a minisztérium vezetésének. Az mindenképpen, amit a tiltakozó tejtermelők öntöttek egy élelmiszer-nagykereskedő raktára elé. Fazekas Sándor nem az „ott termek, és megoldom” embere. A főnöke ilyenkor már régen felrántotta volna a gumicsizmát. Ha baj van, akkor az agrártárca vezetője úgy tesz, mintha az űrügyi minisztériumot irányítaná. A Tejúttal azonban még ott is foglalkozni kellene.

A mezőgazdasági minisztériumban meg pláne. De a hétfőn még vígan dinnyét szelő miniszterünknek nem volt szava a tiltakozó tejesekhez. A trágyát az államtitkárának kellett lapátolgatnia. A meggykrízisben is egy (másik) államtitkára állt a kamera elé, a miniszter meg a hét végén beszédet mondott a cigánymeggyfesztiválon, ahol nem akarta elrontani a hangulatot a bajok felemlegetésével. És akkor a lépfenéről még nem is beszéltünk.

Persze jó modor is van a világon, egy földhöz juttatott cimborát csak nem dorongol le az ember azért, mert a megtámogatott cégétől fertőzött marhahús került az ebédlőasztalra. Gondolta a fene, hogy ez lesz belőle – dünnyögheti a miniszter. Közben meg öntik a ganét az élelmiszer-kereskedő telepe elé a termelők, akik azt tapasztalják, hogy az a fránya irreális árú akciós importtej csak felütötte már megint a fejét a boltokban, pedig az elmúlt években – egyébként kétségtelenül az agrárkormányzatok segítségével – már sikerült normalizálni a helyzetet.

 

A tárca közben azt hajtogatja, nem tett le az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről. Azt jól is teszi, de ennél azért több kellene, mert a termelők szerint éppen az áfa körül kell keresni a lehetetlenül olcsó importtej árának a titkát. De a tárcának épp megalszik a tej a szájában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.