Tejpor és hamu

Emlékszel még, amikor öt forint volt egy gombóc fagyi? Akkortájt ötven fillér volt egy tejpor a közért büféjében, odajárt az összes hülye osztálytársam tejport zabálni iskola után. Tejpor. Micsoda baromság, hát mi a gond a tejjel? Én egyszer próbáltam megenni a tejport, kihánytam egyből. Igaz viszont, hogy mindig volt nálunk otthon egy kisebb doboznyi, és akkor észrevettem a piaci rést. Harminc fillérért adtam: 16,666 zacskó eladott tejporonként megvolt a gombóc csokim vagy pisztáciám. Persze lebuktam, anyám észrevette, hogy ennyi tejport a kávéhoz egy komplett szocialista brigád se fogyaszt el naponta. Lehúztam őket. Jó. Tízforintos titoknak szerintem jó lesz.

Töröld meg a szádat édesapa, tiszta sztracsatella. A húszforintos titkom, hogy másfél évet ültem betörésért. Itt csináltuk a Leonardo utcában, sima ügynek tűnt, csak az a retardált haverom, a B., hát az otthagyta a sálját a lakásban. Senki másnak nem volt a tömbben Real Madrid-os sálja, csak neki – szerinted hány perc alatt kapták el? És hány perc alatt fújt be? Jó, ez nem nagy titok itt.

Figyelj, tetszel nekem, megkapod a nagy titkot is, okés? Egyszer elhagytam egy őrült lányt – a karma szerint ez nem sok jót jelent. Nem akart elereszteni, fújtatott, színpadias volt; tetszett, hogy így akar, de akkor már nem tetszett semmi más. Aztán őt is éppen úgy hagytam ott, mint anyámat, egy rózsás pongyolában. Csakhogy őt egyedül. Őt nem sajnálta senki, csak a hangok a fejében. Most már én is. Ezt nem tudja senki. Dehogy bőgök, mit hülyéskedsz, csak súlytalanra vetkőztetett ez a csütörtök délután. Ja. Engem versz le a cigarettád végéről. Bennem kutatsz, ha az üres zsebedbe nyúlsz. Nézd csak meg. Aztán ha mégse üres, hívjál már meg még egy gombóc csokira, légy szíves.”