galéria megtekintése

Tehetetlenül

1 komment

A szerk.

Még a „szexuális zaklatás" kifejezéstől is ódzkodik a legtöbb magyar felsőoktatási intézmény. De ha leírni sem merik az etikai kódexbe, hogyan is várhatnánk, hogy részletesen és egyértelműen megfogalmazott protokollt dolgozzanak ki a visszaélések megakadályozására, a megtörtént esetek kivizsgálására? Pedig valószínűleg nincs olyan hazai egyetem és főiskola, ahol ne fordult volna elő ilyen jellegű esemény. Statisztika talán épp ezért nem készült soha.

Miközben nagy nyilvánosságot kapó ügyek hónapokra szolgáltatnak témát, mai napig nem tudni, hány diák vagy oktató lett szexuális zaklatás áldozata, a felsőoktatási intézmények igyekeznek házon belül elintézni az ügyeket. Szégyellnek erről beszélni, ezért inkább úgy tesznek, mintha a dolog nem is létezne.

Lépésre csak akkor szánják el magukat, ha valamelyik ügy kínossá válik, ám akkor is inkább csak látszatintézkedéseket tesznek.

 

Csakhogy hiába a felvilágosító, információs program, visszatartó ereje egyedül annak lenne, ha feketén-fehéren le lenne írva, mi az, amit az adott intézmény már nem tolerál, hová fordulhat az áldozat és pontosan milyen eljárást folytat le az adott intézet. Erre ma Magyarországon egyetlen egyetem vállalkozott. S miközben a legtöbb elkövető nagyon is tisztában van vele, hogy amit tesz, amit mond, az nincs rendjén, úgy érzik, bármit megtehetnek. Miközben az obszcén tréfák, a szexuális töltetű célzások, az illetlen érintések ellen az áldozatok tehetetlenek. Azt gondolják: ugyan ki hinne nekik? Hogyan is bizonyíthatnák az igazukat, ha nincs írásos nyoma a történteknek?

Persze, hogy felvetődik bennük, hogy egy diák szava nem azonos súllyal esne a latba például egy közismert tanáréval szemben. S az elmúlt évek botrányai után ugyan kihez is mernének fordulni? Alig két éve két lány mesélte el az Indexnek, a gólyatáborban hogyan erőszakolták meg őket, és hogy a szervezők ahelyett, hogy azonnal rendőrt vagy mentőt hívtak volna, inkább arról győzködték őket, maguk közt elrendezik a dolgot, csak ne legyen feljelentés. Két év telt el azóta, ám a szférában vajmi kevés változás történt.

Mi sem bizonyítja jobban, mennyire kétségbeejtő is a helyzet, hogy a nők elleni erőszakkal foglalkozó szakemberek szerint már ez a kevés is nagy előrelépést jelent a jelenlegi viszonyok között. Ahogy az is, hogy az idén több intézmény is változtatást ígér.
De a diákoknak már nem ígéret kell, hanem bizonyíték.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.