Nemsokára száz éve lesz, hogy Magyarországon fölmerült a tankötelezettség 18 évre emelésének gondolata. Nemsokára húsz éve lesz, hogy ezt törvénybe iktatták. Nemsokára öt éve lesz, hogy meghozták a törvényt, amely a tankötelezettséget visszatapossa a régi szintre. Ilyen Európában a II. világháború óta ezen kívül csak egyszer fordult elő.
Régebben viszont volt már ilyen visszalépés Magyarországon. Az 1848-as forradalom utáni szigorú években bevezették és komolyan vetették a 6–12 éves gyerekek tankötelezettségét. Pénzbüntetéssel, csendőrrel vetették ezt komolyan a gyermekeik érdekeit a jelen nyomorában és szükségében föl nem ismerő alsóbb néposztályokkal. E néposztályok alkották akkor a túlnyomó többséget.
Aztán a Bach-korszakban nem vesződtek már velük. Maradjanak csak ott a mélyben, ahová az isten teremtette őket, ott ők is elvannak, másokat sem zavarnak. Így csökkent az iskolába járó gyerekek száma körülbelül százezerrel 1859 és 1863 között. Következett a kiegyezés, Eötvös József és az 1868-as népiskolai törvény, de a parasztgyerekek szüleinek nagy részét még legalább fél évszázadig csak a szigorú külső kényszer bírhatta rá, már amennyire, hogy a tíz év körüli gyereket ne tartsák távol az iskolától. Szükség volt a gyerek munkájára, a szegényebbeknél a pénzkeresetére is. A szociológiailag tudatlan, szociálisan érzéketlen népség pedig a városokban s a kastélyokban nem értette, hogy a magyar paraszt miért ellensége a saját gyerekének.
