galéria megtekintése

Szörnyszülött

Már-már kezdtük azt hinni, hogy a bolygók különös együttállása, netán a Lázár János által régen beígért és azóta sem megvalósított barátkozós stílus jegyében végre sikerül letenni az asztalra egy olyan egyházi törvényt, amely egész pofásan néz ki, nem süt róla a politikai lekvárkeverés.

Jó lett volna. A korábbi próbálkozások – közöttük az a verzió, amit Semjén Zsolt kodifikációs remekműnek bírt nevezni – szép sorra elbuktak minden lehetséges hazai és nemzetközi fórumon. Az Alkotmánybíróság kétszer is visszapöckölte a törvényt. A stras­bourgi székhelyű emberi jogi bíróság kártalanítást is megítélt a jogfosztott vallási közösségeknek, az állam kénytelen a zsebébe (értsd: a zsebünkbe) nyúlni, és kamatostul kifizetni a milliárdos jóvátételt.

Ilyen előzmények után felüdülés volt látni azt a tervezetet, amit – titokban zajló előkészületek után – úgynevezett társadalmi vitára bocsátott az igazságügyi tárca. Még az ellenzék se nagyon talált fogást rajta.

 

Csupán az a bökkenő, hogy a végül a parlament elé terjesztett javaslat módosult néhány ponton. Igaz, az Országgyűlés helyett újra a bíróságok döntenek majd az egyházak bejegyzéséről, ami kétségkívül pozitívum, az egyházak bejegyzési feltételeit viszont a végtelenségig összekuszálták. Ha így marad a szabályozás, akkor újabb szörnyszülöttet hoz világra a KDNP-vel dúsított Fidesz.

Iványi Gábor és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tagjai igazán büszkék lehetnek magukra. Mintha e témakörben az elmúlt évek összes kormányzati mesterkedése legfőként arra irányult volna, hogy őket kigolyózzák az „államilag elismert” egyházak sorából.

Nincs másként most sem. A szürreális követelmények és az igencsak tág értelmezési keretet kínáló, nehezen megfejthető rendelkezések szövevényéből egyedül az a szándék olvasható ki, hogy a Fidesz-kormány szeretné valahogy periférián tartani ezt a folyton kellemetlenkedő társaságot, amely nem lebecsülendő veszélyt jelent, hisz már a Kádár-korszakban sem volt hajlandó behódolni a hatalomnak.

Balog Zoltán miniszter a minap azt nyilatkozta a Népszabadságnak: amennyiben a politikát közéleti felelősségként értelmezzük, akkor egyetért azzal, ha az egyházak politizálnak.

Közben a jobboldal vádként fogalmazza meg Iványi Gáborral szemben, hogy valójában nem is lelkész, hanem politikus. Valószínűleg ennél sokkal súlyosabb probléma, hogy ellenzéki demonstrációkon szerepel. Iványinak erre az a válasza, hogy amikor indokoltnak látta, beszédet mondott a Gyurcsány-kormány ellen is. A bibliai mintát próbálja követni: „Jézus azok ellen szólalt fel, akik irgalmatlanok voltak szociális kérdésekben, és akik az isteni elvekkel szemben a gazdagok pillanatnyi politikai, gazdasági érdekeit szolgálták ki a törvényhozásban.”

Lehet vitatkozni velünk, de határozottan az a véleményünk, hogy Iványi Gábor hitelesen képviseli a jézusi tanításokat. Ha pedig így van, akkor a kormány bosszúhadjáratán sincs mit csodálkoznunk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.