A prágai és a pozsonyi külügyminisztérium könnyen talált olyan mondatot Kövér Lászlónak minap a Právo cseh napilapban közölt interjújában, amelyből diplomáciai ügyet kavarhatott. Ugyanis a magyar házelnök igen nyersen közölte, hogy Csehország és Szlovákia addig nem válhatott volna uniós taggá, ameddig a jogrendjében szerepel olyan törvény, amely a kollektív bűnösség elvén alapul. Ezzel olyan magas labdát kínált fel a cseh és a szlovák diplomáciának, amit ők azonnal leütöttek. Már fel sem tűnhetett, hogy Kövérnek jórészt igaza van.
Az 1997-ben megkötött cseh–német egyezségben Németország elismerte felelősségét a náci bűncselekményekért, bocsánatot kért az általa okozott szenvedések miatt. Csehország ugyanakkor sajnálatát fejezte ki azokért a jogtalanságokért, amelyeket a szudétanémetek kitelepítésével okozott ártatlan embereknek.
Ennyi fért bele. De Csehország és Szlovákia továbbra is érinthetetlennek tartja a Benes-dekrétumokat, amennyiben újra meg újra bizonygatják, rendelkezései már érvényüket veszítették.
Ám néhány, ma is zajló csehországi kárpótlási per ezt megkérdőjelezi. Pozsony még keményebb. A zsidóságot és az ugyancsak elűzött kárpáti németeket a szlovákiai parlament megkövette, a felvidéki magyarok tízezreitől azonban máig nem hajlandó bocsánatot kérni a kollektív bűnösség elve alapján őket ért meghurcoltatás miatt. Így hát még csak túlzásnak sem lehet nevezni Kövér László véleményét, aki elismerően szólt ugyan a visegrádi négyeknek a migránsválság enyhítését célzó együttműködéséről, de nem ragadt le itt. Reményét fejezte ki, hogy egyszer talán Közép-Európában is olyan kapcsolatok alakulnak ki, amelyek lehetővé teszik a történelmi sérelmek tisztességes rendezését. Ezzel a magyar kormánynak is nyomott egy sallert, mert Orbán Viktor és Szijjártó Péter minden kínálkozó alkalommal szinte már ódákat zeng a szlovák–magyar politikai viszonyról.
