galéria megtekintése

Szomszédom, a dzsihadista

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 17. számában
jelent meg.


Borbély Zsuzsa
Népszabadság

A tizenöt és tizenhat éves Sabina Selimovic és Samra Kesinovic Bécsből mindössze egy üzenetet hátrahagyva szökött tavaly áprilisban Szíriába, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. „Ne keressetek minket! Allahot fogjuk szolgálni és érte fogunk meghalni.” A közösségi oldalaikon hamarosan burkában pózolva tűntek fel a terrorszervezet tagjaként és reklámarcaként.

Néhány héttel később a harcosokhoz feleségül adott, feltehetőleg terhes lányok felvették a kapcsolatot szüleikkel, és próbáltak hazajutni. Sikertelenül. Az ENSZ információi szerint decemberre egyikük meghalt, másikuknak nyoma veszett.

Miért sodródnak a demokráciában felnőtt, második-harmadik generációs bevándorlók a radikális muszlim tanok felé? Miért utaznak egy háború sújtotta övezetbe, hogy szigorú vallási szabályok szerint éljenek és harcoljanak? A probléma nem csupán a szülőké. Az európai államoknak érvényes választ kell találni rájuk a saját érdekükben. Tévedés azt gondolni, hogy a fiatalok otthonról hozzák a fanatizmust és a radikális eszméket, hisz gyakran épp a szülők azok, akik a hatóságok segítségét kérik.

 

– A radikalizálódás hihetetlenül gyors, a katalizátor általában egy közeli mecset vagy az internet. Néhány hét, esetleg hónap alatt eljuthatnak odáig, hogy menni akarnak – állítja Preben Bertelsen, az aarhusi egyetem pszichológiaprofesszora. – A felszínen úgy tűnik, ezek a fiatalok tökéletesen beilleszkedtek a társadalomba. Jó iskolába járnak, biztos a családi hátterük. Kicsit mélyebbre nézve azonban kiderül, hogy a mindennapjaikat végigkísérte az alig észrevehető rasszizmus, az érzés, hogy mások, mint a többi dán. Az otthon látottak és az új ország kultúrája közé ragadtak, és válaszokat keresnek a kérdéseikre – nyilatkozta Dániából.

Az államok megoldásaiban két út körvonalazódik: a kemény kéz és az integrálás. Németország, Ausztria és Franciaország a kemény fellépés híve. Ők a terrorizmushoz kapcsolódó cselekmények kriminalizálásával és akár több tízéves börtönbüntetésekkel próbálják elrettenteni az esetleges elkövetőket.

Dániában azonban a szokásos „Kár volt őket befogadni!” felkiáltásból nem az ragadta meg a figyelmet, hogy kár volt, hanem, hogy milyen mértékben sikerült ezeket az embereket a társadalomba integrálni. A tapasztalat azt mutatja, hogy e tekintetben az európai intézményrendszer csődöt mondott.

Aarhus az a dán város, ahonnan lakosságarányosan a legtöbb dzsihadista indult el a Közel-Keletre 2012-ben és 2013-ban. A helyi önkormányzat válaszként az „Aarhus-modell” keretében a helyi rendőrséggel, a titkosszolgálattal, az iskolákkal, a kisebbségekkel és az érintett családokkal összefogva alkot hálót a megelőzésre és a visszatérők deradikalizálására. A módszer alapvetően működni látszik. 2014-ben egyetlen ember ment el innen elvi alapon a Közel-Keletre, míg egy évvel korábban még harminc. A családok és az iskolák megtanulják, hogy mik azok a jelek, amikre figyelniük kell, mint például a hirtelen megjelenő vallásosság vagy politikai érdeklődés. A visszatérők pedig segítséget kapnak a továbbtanuláshoz, munkakereséshez, de vallási nézeteikről is beszélgethetnek mentoraikkal.

Európa lassan kezdi belátni, hogy amivel küzd, az nemcsak a terrorizmus, hanem egy eddig elhanyagolt, sokrétű társadalmi probléma. Ha Európa nem tanul korábbi hibájából, akkor a jelenlegi menekülthullám csak súlyosbítja a meglévő társadalmi konfliktusokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.