Mivel naponta érkeznek emberek ezrei a szíriai háború elől menekülve, lassan elfeledkezünk arról, miért hagyják el otthonukat ezek a férfiak, nők, sokszor kisgyerekkel. A háború gyökereiről írtunk sokat, de lássunk most tényeket. Tegnap a mindig visszafogott Nemzetközi Vöröskereszt kétségbeesett felhívásban kérte a harcolókat, ne ítéljék szomjhalálra a civileket. A „szent háborúba” ugyanis náluk belefér, hogy leállítsák a „másik oldal” lakóterületeinek vízellátását.
A kivégzésekről, nemi erőszakról, rabszolgasorsról szóló hírek olyan mennyiségben zúdulnak ránk, hogy süketekké válunk.
Már nem is érzékeljük e tragédiák borzalmait. Azt látjuk, hogy a „művelt nyugati világ” lassan hangosabban horkan fel, ha a banditák felrobbantanak egy pótolhatatlan műemléket, mint ha lefejeznek pár járókelőt. Az éhezés, a brutalitás olyan mindennapossá lesz, hogy közönyösen tekintünk rá. Hogy van ez?