Szocialisták figyelmébe

Szervezett kontroll híján Orbán Viktor akár életfogytiglan is bebetonozhatná magát a hatalomba. A Horthy- majd a Kádár-rendszer után létrehozva az Orbán-rendszert, amitől Isten óvjon meg mindannyiunkat!

Látva azokat a gazdasági folyamatokat, amelyek egyre inkább visszafordíthatatlannak látszanak, és amelyek egyik lehetséges következménye akár az államcsőd, érdemes lehet újra gondolni sokaknak a politikában eddig elfoglalt pozícióját.

Az mindenesetre bizonyosra vehető, hogy ha sikerülne is megakadályozni az állam csődbe menetelét, az a kormány, amelyik ezt a rengeteg áldozatot megkívánó feladatot magára vállalja, maga is csődbe megy.

Esetünkben ez a kormányzó párt olyan mértékű bukását is jelentené, amelyhez foghatót csak a rendszerváltás utáni Antall-Boross-kormány élt át.

Véleményem szerint ez a sors várhat a mára történelmi népszerűtlenségi mutatókat produkáló Magyar Szocialista Pártra is. A válságból kifelé vezető úton ugyanis még akkor sem lenne képes végigvinni a nemzetet, ha világosan látná azt. Ilyen válságos helyzetben ugyanis erős többségi támogatásra volna szükség a választópolgárok részéről. Ez azonban hiányzik. A szociális problémák borítékolható fokozódásával párhuzamosan pedig csak tovább fog nőni.

A magát mára teljesen leamortizált SZDSZ soha nem fog segédkezet nyújtani ahhoz, hogy az ellenzéki pártokkal összefogva feloszlassák a parlamentet, hiszen azzal saját pártjuk eutanáziáját segítené elő.

Valójában Orbán Viktor sem szeretné ebben a helyzetben átvenni a hatalmat, hiszen ő sem tudna mit kezdeni a felhalmozódott gondok garmadájával. Nem véletlen a Fidesznek az a taktikája, amely szerint csak egy bizonyos szintre izzítják az emberek elégedetlenségét, majd még éppen a robbanás előtt újra és újra lehűtik a kedélyeket. Hosszú távon teret adva ezzel egyébként a szélsőjobboldali radikálisok politikai mezőbe való betörésének.

Az előre hozott választás egyetlen párt hosszú távú érdekét szolgálná - a kormányzó pártét! Amennyiben ugyanis az európai parlamenti választással egyidejűleg megtartanák az országgyűlésit is - igaz, belebuknának - megmaradna az esélyük arra, hogy a több mint egy esztendővel ezt követő önkormányzati választásokon ne egyszerűen megőrizzék meglévő pozícióikat, hanem növeljék is jelenlegi erejüket.

Minden más esetben az MDF-éhez hasonló bukás prognosztizálható. Ez a forgatókönyv viszont nem csak a szociáldemokrata gondolkodású honfitársaim számára jelentené azt, hogy hosszú időn át nem lenne megfelelő képviseletük a magyar törvényhozásban, de az ország számára sem lenne előnyös, hiszen szervezett kontroll híján Orbán Viktor akár életfogytiglan is bebetonozhatná magát a hatalomba.

A Horthy- majd a Kádár-rendszer után létrehozva az Orbán-rendszert, amitől Isten óvjon meg mindannyinkat!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.