galéria megtekintése

Szívatás

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 03. számában
jelent meg.


Fekete Gy. Attila
Népszabadság

Büszke lehet a kormány a rendőrségre. Nem kevés energiájukba kerül a napokban fenntartani a rendet a Keleti pályaudvar környékén. Nekik senki nem írta meg előre, mint valami miniszteri beszédet, hogy mit mondjanak az ott felgyülemlett szír, afgán és más nációk képviselőinek, hogy például kedden miért nem engedik őket tovább Németországba papírok nélkül, ha sorstársaik közül több mint ezret hétfőn simán elengedtek. A Készenléti Rendőrség törzsőrmestereinek és főtörzsőrmestereinek a tűzvonalban kell rögtönözniük. Kitalálni, hogyan lehet lecsillapítani és megnyugtatni a háborgókat, elmagyarázni nekik, hogy tegnap még úgy volt, ma meg már máshogy van. Egy ilyen országba érkeztek.

Büszke lehet a kormány a rendőri vezetésre is. Lojálisak. Tőlük nem tudhatta meg senki, ki döntött arról, hogy hétfőn nem kell ellenőrizni a nemzetközi vonatokra felszállókat a Keletiben, Győrnél vagy Hegyeshalomnál nem kell letessékelni az útlevél és vízum nélkül utazókat, mint addig. Szó nélkül végrehajtották és végrehajtatták a törvénysértő parancsot. Egy napig kénytelen-kelletlen szemet hunytak a schengeni szabályok tömeges megsértése felett, hogy aztán vaskövetkezetességgel próbálják betartatni ugyanezeket.

Megtehették. Mögöttük állt a hatalom. Lázár János, Giró-Szász András és Magyar Levente külügyi államtitkár szavaiból utóbb világosan kiderült, a rendőrök nem maguktól nem tudták, mi lenne a kötelességük. Ami persze egy jogállamban nem mentené fel a tábornokokat a felelősség alól.

 

Kormányunk szószólói szerint amúgy is a németek a felelősek mindenért. Miattuk szabadítottuk rájuk a menekülteket. Giró-Szász szerint az ő megengedőbb hozzáállásukról szóló híradások keltettek hiú reményt az úgynevezett illegális bevándorlókban. Giró-Szász persze nagyvonalúan elsiklott afelett, hogy ők erre még rátettek egy lapáttal azzal, hogy hétfőn kiengedtek majd ezer menekültet. Ahhoz persze már sem neki, sem a főnökeinek nem volt bőr az orcáján, hogy kiálljon a menekültek elé: Bocs, csak egy kicsit meg akartuk szívatni a sógorokat és a németeket, hadd tudják meg,milyen a modern kori népvándorlás. Hétfőn ezért volt szabad a pálya. Ma már újra komolyan vesszük az uniós szabályokat.

Pedig az, hogy a németek megengedőbbek-e, sem hétfőn, sem kedden nem befolyásolta a schengeni szabályokat. Ahogy Angela Merkel legszebb ígérete sem írhatja felül azokat. Aki mégis ezekre hivatkozva magyarázza, miért hagyott jogellenesen Németországba utazni több száz menekültet a rendőrség (avagy a kormány), az egyszerűen hazudik, nem mellesleg hülyének nézi az országot, és nem mellesleg a menekülteket.

Ők azonban, úgy tűnik, rosszabbul viselik az itteni kormány játékait, mint mi, akik már megszoktuk. Egyelőre a rendőrök még tudják kezelni a helyzetet, de ismerjük a kormányt: hergelés terén bármire képes. Legfeljebb majd kitüntetik a rendőröket, ha a kormány hülyeségei miatt fellázadt migránsokkal összecsapva megsérültek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.