Orbán Viktor folyamatosan egybemossa a terroristák, a migránsok, a bevándorlók, a vendégmunkások és a menekültek által jelentett fenyegetettséget, ami bravúrként legfeljebb csak a retorika szintjén értelmezhető. Valójában a kormányfő ráolvasással próbálja előcsalogatni az emberben lévő rosszat. E célból már a halálbüntetésről szóló vita feltámasztását is bevetette. De pontosan lehet tudni, hogy semmi esélye nincs az uniós szabályrendszer megváltoztatására, amely mindkét témakörben szögesen ellentétes a magyar kormány által erőltetett kommunikációval.
Ő is tudja ezt. Nem is akarja megváltoztatni. Nem akar semmit, csak szembemenni. Azért, hogy újból ott állhasson a nagy európai színpadon, amelyről hű fegyverhordozója, Kövér László csak megvető horkanásokkal képes értekezni. Orbán kiprovokálta, hogy ismét felléphessen, s újra eljátszhassa az „Európa erős embere” szerepet, a fenegyerekét, aki kiáll, ha kell, Brüsszellel szemben is a magyarokért. Ez eddig bejött. A többségnek tetszett.
Megint megadatott neki. Ott volt ismét, láttuk. De a szerep mintha elhagyta volna őt. Nem volt sem pengeéles, sem erős. Ott állt egy olyan emberként, aki keresi hajdani valóját, és próbálja visszaszerezni egykori híveit. Ott voltak a darab résztvevői, akik hozták is a maguk figuráját, de a dühöset már nem izzította harag, a támogatót nem fűtötte szenvedély. A vitát ugyanaz a lenézés hatotta át, mint amilyennel Orbán beszél a bevándorlókról.
