galéria megtekintése

Szikra

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 30. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Orbán Viktor talán még pezsgőt is bontott tegnap este örömében, amikor szűkebb stábjával a debreceni befogadóállomáson kitört balhé képeit nézegette. Erre van szüksége, semmi másra: a botrányra. A kormányfőnek és embertelen propagandájának csakis az a fontos, hogy a rájuk szavazóknak bebizonyítsa, a menekültek veszélyes garázdák, gyanús elemek, akiknek ebben az országban semmi keresnivalójuk.

Nem csoda, hogy a debreceni menekülttábor előtt tegnap este megjelent több helyi jobbikos, köztük egy debreceni önkormányzati képviselő annak a fiatalembernek a társaságában, aki a múlt heti menekültellenes demonstrációt szervezte.

A jobbikosok arca ragyogott.

 

A nagy erőkkel kivonult rendőrök és a gyújtogatás, randalírozás nyomainak láttán nem tudták titkolni boldogságukat.

Valószínűleg egyetlen másodpercre sem futott át rajtuk, hogy az idegenellenes, uszító politika, amit a kormány a szélsőjobbal versenyt futva folytat, semmi másba nem torkollhat, csakis emberi tragédiába. Elegendő hozzá egyetlen szikra.

Tegnap a debreceni menekülttábor előtt már lángoltak a konténerek, mellettük már az öklüket rázták a feldühödött menekültek. Nem sejtették, hogy Orbán Viktor kezében épp most válnak bunkósbottá ők maguk, méghozzá saját maguk ellen. A történelem azt tanítja, hogy ha a hatalom ilyenkor nem tér józan belátásra, s az indulatok csillapítása helyett az ösztönök kiélésére bátorít, akkor a balhé halálossá fajul.

Orbán a tűzzel játszik. S tudjuk, hogy ő nem az az ember, aki félúton megállna.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.