galéria megtekintése

Szétszakít, játszik

12 komment


Hargitai Miklós

Cseh Tamás – aki a 90-es években írt dalaiban néha egyetlen sorban is tökéletesen meg tudta énekelni a posztkommunizmus lényegét – sajnos már több mint hat éve halott, de a zseniket éppen az jellemzi, hogy látomásaik megvalósulnak, prognózisaikat az idő előbb-utóbb igazolja. Az Eszembe jutottál című dal utolsó sora – „Ez vagyok én: hajlít és tördel, szétszakít, játszik" – például igen-igen sok helyi érdekű hatalmi tényezőre rímel a térségünkből.

Az érintettek, akik kivétel nélkül a huszonöt éve egyetlen könnycsepp nélkül elbúcsúztatott diktatúrában nőttek föl, mintha örömüket lelnék annak az európai struktúrának a szétverésében, amelybe vágyva vágytunk, és amelyben a mértékadó felmérések szerint orszá­gaik polgárai még mindig sokkal jobban szeret(né)nek létezni, mint bármi másban, ami errefelé szóba jöhet. Most éppen a schengeni térség szétszakítása a játszadozásuk tárgya, ami ha sikerül (hiába nem esnek egybe a határai az Európai Unióé­val), jó eséllyel az európai integráció szétesését is elindítja.

A mi Európánk, amelynek egyelőre a szabályai helyett inkább csak az anyagi javait szeretjük, az unió alapítása óta az integráció mélyülése felé halad. Az egyre szorosabb összekapcsolódás a legutóbbi alapszerződés-módosítás óta nemcsak jámbor szándék, hanem írásban lefektetett cél is: az új tagállamok konkrétan erre szerződnek a régiek­kel, ebből a megfontolásból kapják a támogatásokat. Az integrációs folyamatnak az átlagember szempontjából a közös pénz mellett a határok légiessé válása a legkézzelfoghatóbb következménye – nem csak pszichológiai értelemben: vállalkozások, egzisztenciák, életstraté­giák mil­liói (magyar szemmel: az itteni földjét művelő osztrák és a horvát oldalra szántani járó magyar parasztétól a Bécsben, Berlinben vagy Barcelonában tanuló diákjainkig) épülnek arra, hogy a schengeni övezeten belül mozogva az EU egységes országként és osztatlan gazdasági térségként működik.

 

Ám aki a schengeni övezetet újra fel akarja szabdalni – kerítésekkel, határ-ellenőrzési pontokkal, vámudvarokkal és egyéb anakronizmusokkal –, sajnos még ennél is jóval többet kockáztat. Hamarosan a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy 2004-ben az újabb keletű jobboldali toposszal szemben nem egy értéksemleges üzleti klubba léptünk be, és egyáltalán nem a kielégíthetetlen piacaink vagy a korlátlan vásárlóerőnk miatt vagyunk fontosak. Ha nem akarunk integrálódni, akkor villámgyorsan le fognak mondani rólunk.

A kétsebességes EU – a szoros integrációt a nemzetállami autonómia zsugorodása árán is vállaló mag-Európával, és az értékközösséget a politikusai önzése ­miatt elutasító, kelletlenül és lassan alkalmazkodó perifériával – akár hónapok alatt is létrehozható, pél­dául azon az alapon, hogy a nettó befizetők elunják a folytonos destruk­ciót, és a továbbiakban nem finanszírozzák az oligarchahizlalást meg a keleti vircsaft többi jellegzetességét.

És – csak hogy ne okozzon utólag meglepetést – a veszteség nem az addigra az összes állami erőforrás fölött szabadon rendelkező itteni eliteknek fog igazán fájni, hanem azoknak, akiknek a pénzét, a jövőjét, a kilátásait ezek az infantilis játszótársak könnyelműen kockára teszik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető