galéria megtekintése

Szétesik, ami nem tartozik össze

10 komment


Lakner Zoltán

Jeges térkövön „toporzékolnak” a vasárnapi tüntetők. Nem lehet mondani, hogy maroknyian lennének, bár távolról sem töltik meg a teret. Ám hiába a szabad ég alatti gyülekező, mintha izolációs kamrában demonstrálnának, leválasztva a politikai környezetről. A szónokok félelemről és apátiáról, a belsővé nem tett demokratikus értékekről, az arrogáns önkényről beszélnek. Minden igazságuk ellenére mintha elmennének – elmennénk mind – a valóság mellett.

A 2014. őszi tüntetéshullám egyik, ugyancsak a Kossuth téren tartott megmozdulásán a felszólalók – történetesen fiatalok, de ez csak részben nemzedéki kérdés – arról beszéltek, hogy a megelőző huszonöt évhez, annak politikai-gazdasági-társadalmi konstrukciójához nekik nincs közük. Az ő olvasatukban Orbán ugyan rosszabb, mint bárki más, de tevékenysége nem drámai fordulat, hanem a rossz­ tendenciák tetőpontja.

Nem az a lényeg, egyetértünk-e ezzel a megközelítéssel. Sokkal inkább arról van szó, hogy a különféle tiltakozók nem ugyanarról beszélnek. Még akkor sem, amikor Orbánt és rendszerét kritizálják.

 

Az a mozzanat, amikor Bokros Lajos meghívja a tüntetés támogatói közé a Kétfarkú Kutya Pártot, amire ez a rá jellemző szarkazmussal válaszol, majd a vonatkozó levélváltást Bokros kirakja a Facebook-oldalára, mint a diktatúra elleni összefogás felelőtlen elutasításának elrettentő dokumentumát, az elsősorban az értetlenségről szól. Függetlenül attól, mire jó és mire nem a kalózpárti/viccpárti értelmezési keret, a viccpárt mint jelenség magyarázata az, hogy létezik olyan – nem is szűk – közeg, amely a fennálló politikai mezőnyt, annak szereplőit, válaszkísérleteit, de még a kérdéseit és beszédmódját is alkalmatlannak tartja nagyjában-egészében mindenre. Bármiféle nyegleség árad is a minden kezdeményezést cikiző attitűdből, az okát mégiscsak érteni kellene.

Tényleg vannak állampolgárok, sőt, láthatóan ők vannak többen, akik úgy látják: a korábban háromszor kormányzó párt, a közel öt évig miniszterelnökösködő politikus, a húsz éve lemondott pénzügyminiszter, a velük két évvel ezelőtt szövetségre lépő pártok nem tudnak nekik mit mondani. Ha lehet, inkább ne is mondjanak semmit. Nem mind egykutya, de van olyan látószög, ahonnan az összkép ennyire lesújtó.

Lehetne sorolni az okokat és az ellenérveket, de itt csak a tényt szeretném rögzíteni: nincs olyan, hogy „demokrata ellenzék”, sem a pártok, sem a hívek szintjén. Egymást sem értik a hosszú felsorolásokat és a jelzőhalmozást megelőzendő egyazon gyűjtőfogalom alá sorolt politikai csoportok. A határvonal nem a 2018-as győzelmi stratégiák megítélésénél húzódik, hanem ott, hogy valaki érti ezt a helyzetet vagy még ezt sem érti.

Nem csak a pártokon múlik, mi következhet ebből. Lenyűgözve, egyúttal döbbenettel figyelhetjük, hogy akár Hosszú Katinka ügye, akár az Uber versus taxisok vita, vagy bármi más, micsoda véleményömléshez vezet a közéletben. Komplett tanulmányok kerülnek elő egyik pillanatról a másikra. Véleményemberek százai molyolnak igen eltérő fontosságú részletkérdésekkel, több vagy kevesebb hozzáértés bevetésével, miközben, igazán csekélység, nincs politikai otthonuk.

Szétesik, ami nem tartozik össze. Ezen a „demokrata ellenzéki” konstrukción nincs mit összefogni. Inkább szétszedni és az egész valóságunkat újraértelmezni: ez az, ami nem csak elpazarolt energia lehetne.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető