Nem akarnánk mi is katinkázni, ám most már egyre többen írják és mondják, hogy Hosszú Katinkát ki fogják nyírni. Mert azért hiába világbajnok úszónője ő a nemzetnek, s a legfőbb olimpiai reménysége, mégiscsak összetépte a tévé kamerái előtt a tizenkétmilliós szerződést, amivel akaratán kívül is szimbólummá vált, s ez veszélyes dolog.
Uszodákon és a sport világán is túl, abban a mozdulatban benne volt a becsapott és kizsigerelt tanárnő, ápolónő, vasutas, buszsofőr vágya, ami terméketlen vágy persze, mert velük s a többiekkel könnyen elbánnak; ők soha nem vitték semmire, és feltehetőleg ezután se viszik. A bajnoknőt viszont nem lehet szimpla kézlegyintéssel elintézni, lekurvázni, mint valami ápolónőt, ez a nő már valaki, aki nem hunyászkodik meg előttük. Néha olyan jó elképzelni, hogy egyszer majd nekünk is lesz bátorságunk és lehetőségünk szerződést összetépni, ami után nem hagynak bennünket cserben a társak, és akkor talán minden megváltozik. Holott dehogy változik, hiszen akik a helyükbe lépnek, szintén a saját embereiket nevezik ki az összes létező hivatal és sportszervezet élére, mert ennek soha nem lesz vége.
Azt mondja az úszók elnöke, hogy nem lesz bosszú, nem lesz kinyírás. Hiszen magyar emberről van szó, magyar úszónőről, aki a magyarokért úszik majd Rióban magyar aranyérmekért, jövőre pedig Budapesten, magyar vízben. S hogy már csak ez utóbbi miatt sem érti, hogy miért nem akar a bajnoknő a promócióban részt venni, mint a többiek, hiszen a pesti úszó-világbajnokság nemzeti ügy. Ez jó, ez tetszik. Amikor nem értik, hogy miről beszél a másik, mi a kritika igazi tárgya, amikor nem tudnak válaszolni a kérdésekre, akkor mindig magyarozni kezdenek, meg nemzeti érdekre hivatkozni, bármenyire üresen koppan is.
