galéria megtekintése

Szerződést tépni

112 komment


Megyesi Gusztáv

Nem akarnánk mi is katinkázni, ám most már egyre többen írják és mondják, hogy Hosszú Katinkát ki fogják nyírni. Mert azért hiába világbajnok úszónője ő a nemzetnek, s a legfőbb olimpiai reménysége, mégiscsak összetépte a tévé kamerái előtt a tizenkétmilliós szerződést, amivel akaratán kívül is szimbólummá vált, s ez veszélyes dolog.

Uszodákon és a sport világán is túl, abban a mozdulatban benne volt a becsapott és kizsigerelt tanárnő, ápolónő, vasutas, buszsofőr vágya, ami terméketlen vágy persze, mert velük s a többiekkel könnyen elbánnak; ők soha nem vitték semmire, és feltehetőleg ezután se viszik. A bajnoknőt viszont nem lehet szimpla kézlegyintéssel elintézni, lekurvázni, mint valami ápolónőt, ez a nő már valaki, aki nem hunyászkodik meg előttük. Néha olyan jó elképzelni, hogy egyszer majd nekünk is lesz bátorságunk és lehetőségünk szerződést összetépni, ami után nem hagynak bennünket cserben a társak, és akkor talán minden megváltozik. Holott dehogy változik, hiszen akik a helyükbe lépnek, szintén a saját embereiket nevezik ki az összes létező hivatal és sportszervezet élére, mert ennek soha nem lesz vége.

Azt mondja az úszók elnöke, hogy nem lesz bosszú, nem lesz kinyírás. Hiszen magyar emberről van szó, magyar úszónőről, aki a magyarokért úszik majd Rióban magyar aranyérmekért, jövőre pedig Budapesten, magyar vízben. S hogy már csak ez utóbbi miatt sem érti, hogy miért nem akar a bajnoknő a promócióban részt venni, mint a többiek, hiszen a pesti úszó-világbajnokság nemzeti ügy. Ez jó, ez tetszik. Amikor nem értik, hogy miről beszél a másik, mi a kritika igazi tárgya, amikor nem tudnak válaszolni a kérdésekre, akkor mindig magyarozni kezdenek, meg nemzeti érdekre hivatkozni, bármenyire üresen koppan is.

 

Pedig a pesti úszó-vb nem nemzeti ügy. Ez az elnök és társai bulija, meg a legfőbb vezetőé, a strómanoké, baráti beruházóké és egyéb csirkefogóké. A vb után az úszópalotában nem a nagyközönség fog úszkálni, s a medenceparton szotyolázni; az átlag magyar már a régi Dagályt se nagyon tudta megfizetni. A nagyközönségnek kéthetes televíziós show jut, megkönnyezi majd a magyar győzteseket, aztán rá egy hétre elfelejti az egészet. Mindezzel az elnök is maximálisan egyetért. Ezt onnét tudjuk, hogy annak idején éppen ilyen szellemű cikkeket kért tőlünk a sportlapjába és a Napkeltébe: hogy ne dőljünk be a szép, de üres szavaknak. Ennek jegyében tette ő is nevetségessé tévéinterjúiban a vendégeit: mellébeszélő sportvezetőket meg a becsületüket fillérekért eladó sportolókat.

Pár évvel ezelőtt Nagy László világklasszis kézilabdázó volt az ellenség, miután bírálta az itthoni viszonyokat és az orruk hegyéig sem ellátó vezetőket, s a változásoktól tette függővé a válogatottságát. Pénzéhes zsoldosnak nevezték, akárcsak Huszti Szabolcs labdarúgót, aki hasonló okok miatt mondta le a válogatottságot, és máig tartja a szavát, holott beférne az Európa-bajnokságra utazó csapatba, és egy vagyont keresne. De mondhatnánk korábbról a Polgár lányok édesapját, a pályája elején Széchy Tamást, Balczót; aki kilógott a sorból, mást és jobbat akart, az ellenségnek számított. Ez gyönyörű, s mint látjuk, igen termékeny történelmi örökség; a legújabb kutatások szerint Vereckénél a hét vezér is még kilenc volt, csak útközben kettő lemondott a nem megfelelő kondíciók miatt.

Azt gondoljuk, épp itt az ideje felkeresni az uszodai kérdésekben is legkompetensebb személyt iránymutatás végett.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető