Eső után köpönyeg azt firtatni, hogy megfelelt-e a nemzetközi jognak a krími népszavazás kiírása. Kiírták, megtartották, már az eredmény is megvan. A félsziget bizonnyal megtér Oroszország anyácska keblére. Lehet háborogni, szankciókkal fenyegetőzni, el nem ismeréssel dacolni, ettől nem lesz más a helyzet.
Ennél érdekesebb, hogy miképp cserélődtek az utóbbi években az önrendelkezés és a területi integritás védelmében felszólaló országok, mennyire gumiszabályként – ha úgy tetszik, saját érdekei szerint – értelmezi mindenki a nemzetközi jog tételeit. Oroszország például azzal utasította el a szíriai humanitárius beavatkozás nyugati ötletét, hogy nem lehet egy szuverén ország belügyeibe csak úgy beavatkozni.
Ukrajna vonatkozásában mintha a szuverenitás kevésbé izgatná Moszkvát. Most a nemzeti önrendelkezés élharcosa lett, elvégre a Krím lakossága túlnyomórészt orosz, miért kellene megakadályozni abban, hogy visszatérjen az anyaországhoz, ha maga is ezt szeretné? Erre a szép eszmére a csecsen és egyéb szeparatista törekvések esetében jóval kevésbé voltak fogékonyak a Kreml urai. Ahogy Koszovó esetében sem. A szereposztás akkor épp fordított volt, mint most a krími játszmában.
