Menekültnek lenni borzalmas, megalázó. Valaha polgár volt, most menedékkérő. Jó esetben befogadják, elhelyezik egy sátorvárosban, ahol nagyon sokadmagával élhet egy térben. Elveszítve a magánélethez való szinte minden jogot. Kiszolgáltatva segítőknek, ingerült orvosoknak, gyanakvó tisztviselőknek. De legalább az élete megmarad, miközben otthon minden kiszámíthatatlan, bombáznak, szabadcsapatok lőnek halomra embereket, a nemi erőszak mindennapos. Ilyen történeteket hallani a menekülttáborban.
Most Szíriában, húsz éve Nagyatádon a bosnyákok, a Horvátországból menekülők között hallgattam a borzalmas történeteket. Az ENSZ-szervezet DP rövidítéssel jelzi az otthonukból elűzötteket, ami bürokratikus eufemizmusként a világháború utáni évekből maradt ránk. Displaced person az angol elnevezés, amit lehet kitelepítettnek és kiűzöttnek is fordítani, de lehet otthontalanná lettnek is. Ez a szenvedő szerkezet sokféle történelmi sorsot jelölt akkor: belefértek a haláltáborokból szabadultak, volt kényszermunkások és Hitler segédcsapatainak Németországban rekedt tagjai is.
A bürokratikusan semleges rövidítés mögött akkor is történelmi tragédiák voltak, most is. Magyarország nem menekülteknek való ország. Nem arról álmodnak a táborokban, hogy nálunk telepedjenek le. Németországba, Angliába, esetleg Dániába, Svédországba vágynak az idevetődött afgánok, szírek, kurdok, pakisztániak, szomáliaiak. Magyarországon egyrészt nehéz menedékjoghoz jutni, másrészt a jogszabályok megengedik, hogy börtönszerű körülmények között tartsák a kérelmezőket, a lakosság pedig fél tőlük.
A menekültügy nálunk belügyi feladat, rendőrségi. A média ritkán figyel oda: többszörös haláleset kell hozzá, vagy bűnügy. A hisztéria, amely hónapokig tartott a Vámosszabadiban létesített átmeneti befogadóállomás miatt, sokat mond a hazai mentalitásról. Eddig sem volt jó a helyzet, a mai rezsim szemlélete pedig kifejezetten a nemzeti önzésre biztat.
Magyarországon sok más helyhez képest nagyon kevés menekült él, a kérelem elbírálása hosszú ideig tart, és ritka a sikeresen beilleszkedő menekült. Lehet, hogy sokat veszítünk ezzel. Mert igaz, hogy a fő cél az lenne, hogy az emberek hazatérjenek, de erre általában kevés az esélyük. Tény viszont: a világ legsikeresebb államai a befogadó, a menekülteket is segítő országok.
