galéria megtekintése

Szembesítés

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 08. számában
jelent meg.


Dési András
Népszabadság

Német politikustól kötelező körnek számít. Néha úgy tűnik, gombnyomásra mondják, ezzel együtt komolyan gondolják. Még akkor is, ha a korábbi kancellár, Helmut Kohl egyik kedvenc mondása úgy szól, hogy a hála nem politikai kategória. Szóval német politikus, jobb és baloldali Magyarország kapcsán mindig elmondja, hogy mennyire hálás 1989-ért. Hogy a keletnémet menekültek befogadásával és Ausztriába való kiengedésével Magyarország ütötte ki az első téglát a berlini falból.

Több mint negyedszázad elteltével közhelyesnek tűnnek ezek a mondatok. Lehet, hogy azok, de ami 1989 nyarán és szeptemberében történt, beleivódott a németek memóriájába. A magyarokat addig is kedvelték, tudjuk, Plattensee, Langosch, kelet–nyugati családegyesítés a magyar tenger melletti kempingekben. A határnyitás jóval több mint emberiességi gesztus és történelemkönyvekbe való tett. Elképesztő bizalmi tőkét, márkanevet hozott Magyarországnak. Sem márkában, sem euróban nem mérhetőt. Olyasvalamit, ami a politikai szférából leszivárog a hétköznapi emberekig. Interjúk, beszélgetések kapcsán nagyon gyakran szóba jön. Mindig pozitívan. Ennél jobb országimázs nincs.

Mindez most kezd porladni. Lassan, de biztosan. A menekültválság kapcsán Magyarország egyébként is lassan romló német megítélése zuhanni kezdett. Lehet erre mondani, hogy az ottani sajtó úgymond kipécézte magának a magyar kormányfőt, hogy ő az, akit diabolizálnak, folyamatosan püfölik. Budapesten viszont sosem értették, hogy az ország külső képének alakulásában mennyit számít a percepció. Hogy amit gondolunk magunkról és teszünk, hogyan csapódik le, miképpen látszik kívülről. Egy pillanatig sem állítanám, hogy a németek mindent tökéletesen csinálnak és mindenben igazuk van. A politikai elitben – ideértve a Merkel menekültügyi döntéseit kritizáló kisebbik kereszténypártot, a bajor CSU-t – alapvetően konszenzus uralkodik, hogy Németország történelmi felelőssége miatt is befogadja a háborúk elől menekülőket.

 

Neue Willkommenskulturnak, új befogadási kultúrának hívják ezt a hozzáállást. Németországban sem osztja mindenki, sokan tiltakoznak, rendszeresen gyújtanak fel menekültszállásokat. Több százezer muzulmán befogadása kétségtelenül rejt biztonsági, társadalmi és integrációs kockázatokat, mégis a politikusi beszéd, a közgondolkodás jelentős része, a gazdaság és a sajtó esélyt látja abban, hogy Németország nem elzárkózik a globalizációs változásoktól, hanem alkalmazkodik hozzájuk, alakítja, formálja magát. És országimázsát.

Magyarországnak joga, hogy mást gondoljon. Az elzárkózás azonban nem megoldás. Ráadásul a német és a magyar közgondolkodás közötti szakadék riasztó. S nekünk kevés jót tartogat. Miközben Orbán Viktor szerint Németország a magyar külpolitika egyik fő igazodási pontja, egyre messzebb kerülünk egymástól. A fejekben is. S a kötelező mondatok 1989-ről már nem pusztán dicséretek. Inkább szembesítések. Önmagunkkal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.