galéria megtekintése

Szemben

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 18. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Nem, nem, soha – így is fogalmazhatott volna Orbán Viktor a német Bildnek, amikor arról beszélt, mindenképp útját állja Jean-Claude Juncker jelölésének. Mert ezt ígérte a választóinak, és ő nem szegi meg az ígéretét még akkor sem, ha az Európai Néppártban mások ezt akarják. Hozzáfűzte, hogy Magyarországon 50 százalék feletti eredménnyel nyert a Fidesz, és ez nem Junckernek köszönhető, éppen ellenkezőleg.

A magyar EP-képviselők légüres térbe kerülhetnek, ha szembemennek a frakcióval

Nem kellene persze elsiklani azon apró körülmény felett, hogy a magyarországi EP-választási kampányban egyetlen szó nem esett Junckerről – így nincs is semmilyen ígéret, amit meg lehet szegni.

 

Ha már arcot kellett választani, a progresszívabb kereszténydemokrata-jobbközép pártoknak éppen megfelelt a luxemburgi politikus. Különösen azután ment fel az ázsiója, hogy a nem épp Európa-barát, amúgy fenyegetésekkel sem fukarkodó brit miniszterelnök csúnyán nekiment, és mellé mindjárt felsorakozott az uniót és a Nyugatot őszinte lelkesedéssel ostorozó magyar miniszterelnök.

Na ha ők az ellenfelek, akkor mégis inkább legyen Juncker – kapott észbe sok kormányfő.

Az Európai Néppárt frakciója is jelezte: ők bizony Junckert jelölik, függetlenül attól, hogy a 12 magyar mit gondol erről. Ráadásul odaállnak mellé az európai szocialisták is. Ebből a slamasztikából lesz szép feladat kimászni a miniszterelnöknek.

Az Európai Néppárt ugyanis lojalitást vár el a tagjaitól, mint ahogy ők is lojálisak voltak a Fidesszel. A magyar EP-képviselők légüres térbe kerülhetnek, ha szembemennek a frakcióval – ami egyébként az itthoni parlamentben egyenesen elképzelhetetlen lenne.

Orbánt ez nem fogja zavarni. Legfeljebb öt éven keresztül hangoztathatja, hogy Juncker nem az ő bizottsági elnöke, miért fogadná akkor el a Brüsszelből jövő döntéseket?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.