Sose gondoltam volna, hogy vissza fogom sírni Martonyi Jánost és Németh Zsoltot. Konkrét cselekedeteikkel messze nem mindig értettem egyet, de azt el kell ismerni, hogy ők legalább szavakban elkötelezettek voltak a nyugati szövetségrendszer mellett. Ma viszont ott tartunk, hogy a 36 éves külügyminiszter mellett üdítően fiatalnak hat a 73 esztendős Jeszenszky Géza. Utóbbi azt nyilatkozta: „Nagyon káros, hogy egy hosszú folyamat eredményeként Amerika-ellenes közhangulat alakult ki a Fidesz-táborban. Kifejezetten aggasztó olvasni a jobboldali hazai sajtóban is megjelenő, gyakran a hidegháborús szovjet propagandát idéző kirohanásokat.” Egykori tanárom a Közgázról azt is hozzátette, az amerikai–magyar kapcsolatokban kialakult feszültség az oroszok malmára hajtja a vizet. Nem kéne Szijjártó Péternek is órákat vennie a történelemprofesszortól?
Valójában persze nem a külügyi tárca tönkretétele miatt hever romokban a magyar külpolitika. Az csak következménye az elmúlt egy év fejetlen, néha kifejezetten a nemzeti érdekekkel ellentétes amatőrizmusának, cikcakkpolitikájának. A WikiLeaks-táviratok napvilágra kerülése óta tudjuk, hogy Orbán Viktor külföldi vállalatvezetők és diplomaták előtt többször kijelentette, hagyják figyelmen kívül, amit megválasztása érdekében mond, csak a tetteire figyeljenek. Ha megfogadjuk a tanácsát, minden eddiginél rémesebb kép tárulkozik elénk: a miniszterelnök nem csupán zagyvaságokat beszél, de összevissza kapkod. A hatalmi logika megzavarta a józan eszét.
Előbb titokban megállapodott a paksi bővítésről Oroszországgal, és elkötelezte magát a Déli áramlat gázvezeték megépítése mellett. Mindkét lépés Moszkvához láncolná Magyarországot, aminek politikai árát a Kreml szinte azonnal be is hajtotta, amikor az ukrajnai válság kirobbanását követően rávette a „független” magyar kormányfőt, hogy támadja meg az Európai Unió szankcióit, bontsa meg a kérdésben a Nyugat egységét. Az európai fővárosokban ezt elképedve fogadták, és amikor a kormányfő tudomására hozták neheztelésüket, a szavakban állandó szabadságharcot vívó Orbán hirtelen irányt váltott. Egyrészt megígérte a védelmi kiadások emelését (tudjuk, minek a kárára, hiszen már se mentőautó, se orvos nincs elég), másrészt hívatlanul megjelent egy litvániai NATO-gyakorlaton, hogy mutassa elkötelezettségét az észak-atlanti szervezet iránt.
A nyugati lapoknak adott interjúkból pedig kiderült, hogy: „volt már közös határunk a Szovjetunióval, és sokáig tartott, amíg megszabadultunk tőle, ezt nem akarjuk újra”. (Vajon engedélyt kellett kérnie egy ilyen bátor tirádára Vlagyimir Putyintól?) Ugyanakkor Oroszország a jelek szerint továbbra is elég megbízható partner ahhoz, hogy további titkos megállapodásokat írjanak alá vele Paksról. Orbán Viktor úgy néz ki újabban, mint egy forgószélbe került szélkakas. Vajon van-e még bárki, akinek világos a magyar külpolitika iránya?
Pedig a helyzet egyszerű. Magyarország évszázadok óta a nyugati értékközösséghez tartozónak tartja magát, ahonnan tartósan csak a török vagy a szovjet megszállás tudott minket kiszakítani. Végre ott vagyunk, ahol mindig is akartunk lenni, ráadásul a Kelet-Európában kialakult helyzet nem is hagy sok játékteret. A parkett parányi, nincs hol pávatáncot járni. Ez persze lehet kellemetlen egy olyan politikusnak, akinek nincs semmilyen más célja saját hatalmának növelésén kívül. Másrészt: a legkülönbözőbb célokért megmozduló tüntetőkben az a közös, hogy minden demonstráción felhangzik az „Európa! Európa!” jelszó. Olyan tömeget ellenben nem lenne egyszerű Budapestre buszoztatni, amelyik Vlagyimir Putyint éltetné.
Miközben a hírek szerint Oroszország Európa-szerte és Magyarországon is szélsőjobboldali pártokat támogat, hogy káoszt keltsen az Európai Unióban és nehezítse az integráció mélyítését, az Egyesült Államok hosszú távú érdekeit egyetlen szóval lehet összefoglalni: stabilitás. A magyar kormány azonban nem a szélsőjobboldaltól, hanem éppen hogy az euroatlanti integrációs folyamatok kiteljesedésétől fél. A stabilitás pedig a cápa halála: ha nem úszik, megfullad. Az ország érdeke Európa és a stabilitás, Orbáné a káosz és a permanens „forradalom”. Hozzátehetnénk: az ország érdeke a Nyugat által is sürgetett átlátható, jó kormányzás, a Fideszé meg a zavarosban halászás, a politikai botrányok füstköde mögött egyre pofátlanabb korrupció.
Az ellentmondás feloldhatatlan. Amíg ez a kormány a helyén van, minden ugyanígy fog folytatódni. Pedig, objektíven szemlélve a helyzetet, Magyarországnak mindenekelőtt bizalomépítő lépésekre van szüksége. Azonnal el kell távolítani a hatalomból azokat a politikusokat és köztisztviselőket, akik nem tudnak elszámolni vagyonukkal vagy nem tettek meg mindent a korrupció elleni határozott fellépésért. Meg kell honosítani Magyarországon a jó kormányzás nemzetközileg elismert módszereit a döntések előkészítésében és végrehajtásában. Általános átláthatóságot kell teremteni az európai pénzek felhasználásában és a közbeszerzések terén. Napvilágra kell hozni a paksi szerződés részleteit. Amennyiben a közvélemény gyanúja beigazolódik, és a feltételek valóban előnytelenek Magyarország számára, úgy azokat még a munkálatok megkezdése előtt fel kell mondani és a kérdést újra kell tárgyalni.
Gondoskodni kell az energiahordozók alternatív beszerzési forrásairól, fel kell gyorsítani a nemzetközi és hazai infrastruktúrafejlesztést, hogy Magyarország kész legyen a nyugat, észak vagy dél felől érkező olaj- és gázszállítmányok fogadására, tranzitjára. Az eddiginél határozottabb, egyértelmű támogatást kell nyújtani a nemzeti szuverenitását védelmező Ukrajnának. Meg kell győzni Moszkvát arról, hogy az uniós élelmiszerekre kivetett behozatali tilalma elsősorban saját fogyasztóit sújtja, és gazdasági céljait nem az elszigetelődéssel, hanem az EU-val való együttműködésben tudja megvalósítani.
Oroszország helye Európában, de legalábbis Európa mellett van, erre tanít nemcsak az európai, de az orosz történelem is. Még a német kancellár néhány hónap múlva esedékes látogatása előtt az Európai Unió alapértékei – és nem csak a pénze – melletti egyértelmű kiállással kell a miniszterelnöknek jelzést küldenie szövetségeseinknek: vége a kalandozások korának. Magyarország európai és atlanti elkötelezettsége mellett nyíltan állást foglaló minisztert kell kinevezni a Bem rakpartra, a tárcánál pedig növelni kell az intellektuális kapacitást.
Az Orbán-kormánnyal szemben itthon és külföldön is elfogyott a bizalom. A szűk körben, tréfásan kacsintva előre bejelentett hazugságok ideje lejárt. A szavaknak újra találkozniuk kell a tettekkel.
A szerző a parlament külügyi bizottságának szocialista tagja
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
