Az ember csak kapkodja a fejét: a nagy pártok mellett már itt az ÖP, a KTI, a SEM, az ÚMP, az ÚDP, hogy aztán az SMS-t vagy a Haza Nem Eladót már ne is említsük. Tizennyolc országos lista, ezerötszáz képviselőjelölt. Beleszédülünk a számokba, a politikai paletta tarkaságába, hogy azt ne mondjuk, a választás szabadságának kiteljesedésébe.

Mielőtt azonban teljesen belepistulnánk ebbe a fene nagy szabadságba, tegyük világossá: elég csak egészen finoman megkapargatni a felszínt ahhoz, hogy kiderüljön, a pártkínálat mesterséges felduzzasztása nem több ócska politikai fogásnál. Azzal ugyanis, hogy fenekestül felforgatták, ellenőrizhetetlenné tették a jelöltállítás procedúráját, és tetemes összeget ígértek az alacsony támogatási küszöböt elérőknek, lényegében a néhány naiv, ám tisztességes „próbálkozó” mellett politikai kalandorokat és csak papíron létező pártokat képviselő csalókat szabadítottak az országra.

A cél nem lehetett más: tovább osztani azok táborát, akik kívül állnak a Fidesz megbonthatatlannak tetsző szavazóbázisán. Ezért pedig semmi nem drága nekik. Odadobtak több százmillió forintot a semmiből jött pártoknak.

Semmibe vették azokat a valódi célokkal, meggyőződéssel rendelkező mozgalmakat, civil szervezeteket, amelyek kemény munkát öltek abba, hogy egyszer a választhatóság közelébe kerülhessenek. Alábecsülik a nem hű választópolgárokat, bízva abban, nekik bármi, bárki jó lehet. És talán, ami a legfontosabb: azzal, hogy magát a parlamenti választást tették politikai eszközzé, a szabad választás eszméjét sértik.

Meglepődni nincs ok. Láttunk már hasonlót, amikor megvédték a Köztársasági Elnöki Hivatal tekintélyét, és óvó ölelésükbe fogadták az Alkotmánybíróság függetlenségét.