galéria megtekintése

Szebenics és a kormánypárti

0 komment


Kácsor Zsolt

Szebenicset azzal akarta megbízni egy ellenzéki párt embere, hogy nyomozzon egy kormánypárti képviselő után, mert azt a fülest kapták róla, hogy vett egy repülőgépet, és a szabadidejében vidáman röpköd vele, ott pörög odafönt a Nemzeti Együttműködés Légterében. De a megbízás hallatán a magándetektív határozottan megrázta a fejét.

– Nem vállalom, azt már nem –  válaszolta. – Kedves uram, a pártpolitika bűzlik, mint a disznóól, és az a csámcsogás... Tudta, hogy az éhes disznók még egymást is képesek felfalni? Ó, nem, köszönöm, én ebből nem kérek. Én nem fogok szaros disznók közé befeküdni az ólba. Én nem ártom bele magamat a pártpolitikába, nálam ez elvi kérdés.

Az ellenzéki párt embere nem sértődött meg, hanem háromszor annyi összeget ígért a munkáért, mint először. – Egymillió forint, plusz áfa – mondta, mire Szebenics azonnal rábólintott: – Ez innentől kezdve nem politika, hanem üzlet. Akkor rendben. Csinálom. Plusz költségtérítés.

 

A feladat nagyon egyszerű volt: a magándetektív a világhálón pár perc alatt kiderítette a cég nevét, ahol a kormánypárti képviselő másodállásban pilótaként dolgozott. Szebenics fölhívta a céget, kiadta magát angol természetfotósnak, kifizetett egy óra sétarepülést, és az elegáns, hófehér pilóta-egyenruhába bújt kormánypárti képviselővel fölrepült az égbe, egyenesen a Nemzeti Együttműködés Légterébe. Közelről a kormánypárti képviselő nem tűnt disznónak. Sőt, kifejezetten udvarias volt, nyájas és bőbeszédű. Nahát, tűnődött Szebenics, hiszen ez egy boldog ember. Trécseltek egy órát. A boldog ember hosszan magyarázta jó angolsággal, hogy mindenkiben csalódott, csak a repülőgépében nem. Szebenics szórakozottan megkérdezte, hogy a sajátja-e, mire a boldog ember nevetett.

Dehogyis. A saját repülőgép nem áll jól egy kormánypárti képviselőnek. Nem mutat jól a vagyonbevallásban. Na jó, a gépet használtan vette, és nem is az ő nevén van, hanem egy cégé. És a cég nem is az övé, hanem az anyósáé. Legalábbis papíron. A képviselő pedig ennél a cégnél pilóta. Papíron tehát ő a saját anyósa pilótája. Ezen sokat nevettek. Azért ez zsenánt, jegyezte meg Szebenics, mire a boldog ember nevetett.

Az anyós cége egyébként sétarepülést végez, vagyis hát nem az anyós sétarepül, hanem a képviselő maga, na de nem tiltja a törvény, hogy egy kormánypárti képviselő repülőgépet vezessen. De azért ez zsenánt. Ő is tudja, hogy az, de elmesélte Szebenicsnek, hogy van egy kollégája a frakcióban, aki még a motorcsónakját is képes volt negyedrészben az anyós nevére íratni, mert így jobban mutat a vagyonbevallásban. Sokat nevettek rajta, hogy a kormánypárti kolléga az anyósa motorcsónakján száguldozik. Legalábbis papíron.

Elrepültek a budai Vár felett, és Szebenics szórakozottan megkérdezte, hogy az kié. Az a miniszterelnök anyósáé, nevetett a boldog ember, s hozzátette, hogy egy repülő még csak-csak, de a budai Vár már tényleg nem mutatna jól a vagyonbevallásban. Repültek, Szebenics nézelődött, s el kellett ismernie, hogy meseszép a Nemzeti Együttműködés Rendszere odafentről, meseszép – messziről még a Parlament épületén nem látszott, hogy disznóól. A csámcsogást pedig... Hát azt nem is lehetett hallani odafönt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.