galéria megtekintése

Számháború

1 komment


Hargitai Miklós


Azt még nem tudjuk, hogy Magyarországon valóban érdemes-e kidobni a közgazdaságtan-tankönyveket (a friss gazdasági eredmények láttán talán érdemesebb lenne a régieket kivenni a kukából), a politikatudományi szakirodalomtól viszont nyugodtan búcsút vehetünk: a világot működtető szabályok nálunk nem érvényesek, az idő pedig visszafelé halad.

Közvetlenül a rendszerváltás előtt az volt a mondás, hogy a szervezettség dönt el majd mindent, ezért nem lehet lenyomni a szocialistákat. A többiek a taglétszámot és a helyi szervezetek számát tekintve a nyomukba sem érnek. Aztán 1990-ben győzött az MDF, amely a legjobb esetben is csak a harmadik volt a szervezettségi rangsorban. 1998-ban, amikor az SZDSZ-nek majdnem ugyanannyi tagja volt, mint az MSZP-nek, az FKGP nagyobb tagsággal, mint a többi párté együttvéve, egy­aránt csúnyán kikapott a az első fordulóban attól a Fidesztől, amelynek talán ha tizedannyian fizettek tagdíjat, mint a kisgazdáknak, és körülbelül ugyanannyian, mint a parlamentbe éppen csak becsúszott MIÉP-nek. Azt már tényleg csak a tréfa kedvéért tesszük hozzá, hogy a demokratikus startnál a Munkáspárt (akkori nevén MSZMP) közel százezer taggal rendelkezett, legalábbis papíron.

A 2000-es években változott a paradigma: bejött az internet meg a mobiltelefon, a politológusok pedig megmondták, hogy a médiademokrácia korában nincs már igazi jelentősége a párttagságnak. A Fidesz viszont növekedésnek indult – máig az egyetlen párt a magyar belpolitikában, amely kormányról ellenzékbe kerülve jelentősen bővíteni tudta a taglétszámát: most állítólag 35 ezer tagja van (háromszor annyi, mint az első kormányzása idején, és sokkal több, mint bárki másnak), és kirobbanthatatlannak látszik a hatalomból.

 

Annyiban persze igaza van a könyveknek és a kutatóknak, hogy ma sem a hatékony társadalmi jelenléthez, sem a finanszírozáshoz nincs feltétlenül szükség tagságra – az előbbihez elegendő a hagyományos és a közösségi média, az utóbbi terhét pedig a jelenlegi kormányerők már ellenzékben áttolták az adófizetők vállára. Arra a kérdésre pedig valószínűleg az 5-ös számú párttagkönyv tulajdonosa sem tudna válaszolni, hogy mi volt az utolsó jelentős ügy, amiben a Fidesz-tagság döntött: azóta, hogy Orbán Viktor a 2002-es vereség utáni önkéntes száműzetésből visszatérve reorbanizálta a szervezetet, ezt a dekadens szokást nem gyakorolják.

Igaz, amint lehetősége lett rá, országos szinten is átalakította a játékszabályokat, drasztikusan megdrágítva a politikai piacra lépés költségeit (nem véletlen, hogy nem sok Sziriza termett nálunk). Most az az ellentmondás érvényesül, ami a Fideszt nemhogy 1990-ben, de 1998-ban is leradírozta volna a térképről: helyi szervezetek nélkül nem lehet mérhető választási eredményt elérni, jelöltet állítani. Más kérdés, hogy mi sülne ki belőle, ha mondjuk 2018-ban rászabadulna egy durva vírus a fideszes címtárakra: még az is kiderülhetne, hogy a koravén demokratáké a leginkább komputerfüggő párt idehaza, végképp romba döntve a működő demokráciákra kitalált politológiai modelleket. Nyerni ugyanis a központból lehet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.