Szintén zenész? – kérdezhetné sorstársától a hasonló szakra felvett fiatalember a kollégiumi beiratkozáskor. Nem, én tanítónak készülök, én meg szociális munkás leszek, hangozhatnának a különböző válaszok. Summásan igazságtalanság volna kijelenteni, de a felvételi ponthúzások utáni első tapasztalatok azt mutatják: az egyetem által kínált szakma társadalmi értékét, megbecsülését jelzi, hogy a hallgatók közül kinek futja bérlakásra, esetleg neki vásárolt lakásra, s kinek a szülei tudják legfeljebb csak a hármas, négyes bérlet árát kinyögni.
Reprezentatív felméréseink nincsenek, csak kollégiumvezetői és hallgatói tapasztalatok, friss érdeklődések a hallgatói önkormányzatoknál, s a gólyák talpalása a kirívóan kevés bérlakás után. Győrben jelenleg kilenc bérletet tudott meghirdetni az ingatlanbazár szakportál. Az elvileg érintett elsős egyetemisták száma viszont ebben a városban mintegy két és fél ezer. Sokan ettől nem esnek pánikba, egész házat bérelnek – igaz, általában többeknek –, de egyáltalán nem ritka, hogy méregdrága társasházi lakást vásárolnak a gyerekeiknek. Örüljünk, hogy többeknek van már erre pénzük, de ha a szociológiától kölcsönzött szemüvegen át böngésszük a történeteket, nem annyira szívderítő fejleményekre figyelhetünk fel.
Az első generációs értelmiségiek családjainak anyagi helyzete –ismételjük, hogy nem reprezentatív, hanem személyes beszélgetések nyomán állítjuk – szélsőségesen megoszlott. Gazdag, nem értelmiségi vállalkozók éppúgy találhatók közöttük, mint szerényen honorált tanár házaspár. Mindenesetre az olcsóbb kollégiumra számítók körében az első generációsok jelentős számban vannak.
