galéria megtekintése

Sneider ideje

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 07. számában
jelent meg.


Tóth Ákos
Népszabadság

Megalakult hát az új magyar Országgyűlés, Isten, haza és a magyar nép legnagyobb megelégedésére. Orbán Viktor kormányfő lesz, Kövér László pedig házelnök, aki bizonyára éppúgy szót ért majd egy bizonyos Sneider Tamás nevű alelnökkel, mint az MSZP-s Hiller Istvánnal.

Sneider Tamás és Dúró Dóra a Jobbikból Schiffer Andrással az LMP-ből tegnap a parlamentben
Sneider Tamás és Dúró Dóra a Jobbikból Schiffer Andrással az LMP-ből tegnap a parlamentben
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Alelnök-alelnök – neki nyilván egyre megy, hiszen van neki valódi helyettese, háznagya, és az ő háznagyija a jó Mátrai Márta marad.

 

Az alelnök meg úgyis csak púp a háton, arra jó, hogy levezesse helyette az ülést és másodosztályú delegációkat fogadjon. Pedig közjogilag mégiscsak az elnököt helyettesítik, afféle közjogi méltóságként. Ízlelgessük csak: közjogi méltóság, jó, legyen csak méltóság, a közjogit inkább hagyjuk is.

Megvan annak a receptje, hogy valaki ma Magyarországon valódi méltósággá válhasson, ehhez nem is kell olyan sokat tennie: nem, nem arról van szó, mint például Hiller István esetében, kár túlbonyolítani egyetemi végzettséggel, felsőfokú latinnyelv-tudással, PhD-doktori fokozattal a dolgot, nem kell az év egyetemi oktatójának sem lenni. Egyszerűbb.

Részt kell venni a szkinhedmozgalomban.

Ennek keretében aktivista magatartást kell folytatni, s jó húszévesen, társainkkal összefogva, le kell ütni egynémely cigány embereket. Óvakodjunk attól, hogy félmunkát végezzünk, így amikor a férfi már a földön van, kézzel, botokkal és kábeldarabokkal ütlegeljük, végül össze is rugdoshatjuk és lábunknak e mozdulatával kifejezzük a megvetésünket is.

Utóbb próbáljuk szépíteni az esetet, és nyilatkozzuk azt, hogy csak egyetlen pofont adtunk a „cigány maffiózónak”. Finom jelzésekkel azért adjuk a kérdező tudtára, hogy a pofon az csak pofon, de azért az olyan volt – e ponton megengedhetjük magunknak a kissé fölényes mosolyt is –, hogy annak felrepedt tőle a szája.

Hangsúlyozzuk, hogy fontos a harmonikus, minden izomzatra kiterjedő edzés. „Például nagyon sokan elhanyagolják a lábizomzatukat és csak a felsőtestre edzenek, de ez hiba.” Aztán kerüljünk bíróság elé, és ússzuk meg felfüggesztett börtönbüntetéssel.

Az edzésgyakorlatot tovább fejleszthetjük, s ennek keretében megrohamozhatjuk immáron 34 évesen, a Magyar Televízió székházát. Folyamatosan lobogtassunk nemzeti lobogót, elvégre mégiscsak magyarok volnánk, vagy mifene.

Álljunk ki a Betyársereg mellett, és mondjunk olyanokat, hogy „azt mindenki tudja, hogy a cigányok között sok a bűnöző. Aki tehát cigány, vagyis barna bőrű, annak nagyobb esélye van, hogy kap.” Nyalókát, nyilván.

Tegnap megalakult az új magyar Országgyűlés. A miénk, és ilyen: kétharmados, sneideres, kövéres, schifferes, gyurcsányos, fodoros, még Heringes Anita is ott ülhet – van-e, ki e nevet nem ismeri? –, izgalmas négy év lesz ez.

Sneidernek pillanatig sem kellett izgulnia: szó nélkül megszavazta a Fidesz. 42 évesen eljött az ő ideje.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.