Van úgy, hogy Debrecenbe egyszer csak megérkezik a tél. Például január másodikán, s a polgármesteri hivatal mindjárt ki is ad egy sajtóközleményt, miszerint „pénteken este Debrecenbe is megérkezett a tél, az ónos eső csúszóssá, veszélyessé tette az utakat és a járdákat egyaránt”.
Is. És egyaránt.
Mert bizonyára van az a tél, amelyik vesztegel egy ideig az ország északkeleti részén, átsuhan a Hortobágyon, de a cívisvárost nagy tisztelettel kikerüli, s nem bolygatja honpolgárait mindenféle zúzmarával. A kellemetlen jeges szél megáll, mondjuk Hajdúszoboszlónál, ott úgyis nyakig merülnek ilyenkor a termálvízbe, legalább nem érzik elviselhetetlennek a dermesztő hideget. Az ónos eső meg veszélyessé tesz utakat és járdákat. Egyaránt. Ő már csak ilyen, nem válogat, mérlegelés nélkül szemétkedik. Pedig ha értené az idők szavát, akkor bizonyos járdákra ráfagyna, másokat meg békén hagyna. Így egyeseknek nem kellene hólyagosra törniük a tenyerüket, amíg felkaparják az odafagyott jégtükröt, mások meg csákányozhatnának egész éjjel, ha nem akarnak hasra esni a házuk előtt.
