„De szép buli után a takarítás!”
Szinetár Dóra
Audrey nem nagy igényű lány, tényleg nem mondható, hogy világsztárok backstage-riderét küldte volna, amikor négy napra lefoglalta, sőt előre ki is fizette a Hősök tere mellett fekvő lakást. Szó sem volt például üzembiztosan 23,5 fokra temperált apartmanról, pezsgőinjektált jakuzziról. Fel sem vetődött, hogy a budapesti kalandok során hirtelen fellépő, maró stressz ellensúlyozására jól jönne majd neki két maláj tinifiú a Népligetből, meg 12 darab orchideaillatú törülköző, meg négy palack 16 éves Lagavulin viszki, esetleg egy kevés nagy tisztaságfokú kokain. Audrey csak két dolgot kért. Legyen a lakásban hajszárító meg vasaló, amikor megjön.
A nagymamám, született B. Anna jut eszembe Audrey-ról. Neki se voltak extra igényei soha. Nem úgy futott bele a rendszerváltásba, hogy na, holnaptól előre köszön a summa cum laude végzett rendőr, a zöldséges hirtelen lecseréli a megbuherált mérleget, és abban sem reménykedett túlságosan, hogy napok kérdése csupán, míg a meós fizetéséből összejön az a nevetséges 178 millió, amiből sváb-hegyi villát írathat majd az unokájára (rám). Mondjuk azt, hogy pontosan miben bízott, nem tudom, nem kérdeztem. Az ember nem kérdez a nagymamájától tízévesen olyanokat, hogy mama, mit vársz a rendszerváltástól? Most meg már nem tudom megkérdezni. Így bátran hazudozhatok, félelem nélkül lehetek demagóg a nevében. Aztán legfeljebb majd csóválja odaát azt a kedves, nagy fekete kontyban végződő fejét. Most mondd.
