A HVG előzőleg azt tárta föl, hogy Semjén Zsoltnak a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián 1991-ben megvédett „A New Age kihívása és az evangelizáció lehetősége” című teológiai doktori disszertációja jelentős mennyiségű szövegazonos átvételt, illetve szó szerinti fordítást tartalmaz korábban megjelent ismeretterjesztő típusú művekből, anélkül, hogy a szerző az idézésre utalást tett volna.
Ráadásul az említett teológiai doktorit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1997-ben PhD-fokozattá konvertálta, szintén könnyített feltételekkel: a doktorjelöltnek sem állami nyelvvizsgát, sem korábbi publikációkat, sem az addigi tudományos tevékenységre utaló eredményeket nem kellett bemutatnia. Mindezt most azért tartottuk szükségesnek felidézni, hogy senkinek se legyen kétsége kormányunk második emberének referenciái felől.
A kormányfőhelyettes pályafutása a felszínes szemlélő számára akár az evolúció cáfolata is lehetne, a valóság azonban más: itt éppen hogy egy rövid távon sikeres evolúciós stratégia eredményéről van szó. Visszatérve a fajkeletkezés elméletére, Semjén Zsolt nem kevesebbet állított, mint hogy a modern kori természettudomány egyik alaptétele, az evolúciótan – elméletnek nevezni, mint később látni fogjuk, dehonesztáló lenne – csupán egy teória a sok közül.
Semjén doktor szeret a magyar keresztény egyházak szócsövének látszani, valójában azonban ezt még a tudományos kérdésekben „lassabban haladó” katolikus egyház sem gondolja így (egyetlen, személyes példa: még a rendszerváltás előtt érettségiztem a Budapesti Piarista Gimnáziumban, ahol minden elvi-eszmei fenntartás nélkül a fősodorhoz tartozó evolúciós irányzatot tanították).
A dolog viszont mégis úgy áll, hogy sokan szeretnék elhitetni, amit a legmagasabbra kapaszkodott KDNP-s a mikrofonba mondott. Olykor a bíróságig is elmennek ezzel a gondolattal, de győzni még senkinek sem sikerült. Elegendő talán a Kitzmiller-ügyre, vagyis a modern kor leglátványosabb majomperére hivatkozni: itt végül az USA konzervatív többségű szövetségi bírósága mondta ki, hogy sem a szó szerint értelmezett teremtéstörténet, sem az abból levezetett „intelligens tervezés” nincs tudományosan igazolva (szemben az evolúcióval), így a szekuláris állami oktatásban nem lehet helyük.
Ha csak egyetlen, a laikus számára is könnyen megérthető bizonyítékot kellene megemlíteni az evolúció mellett, akkor az talán az emberi embrión a fejlődés egy bizonyos időszakában föllelhető kopoltyú lenne. Elképzelhető ugyan, hogy Isten a maga végtelen bölcsességében a szárazföldi működésre szánt ember embrióját valamiért kopoltyúval szerelte föl, de talán több érv szól amellett, hogy a később nyom nélkül felszívódó légzőszervkezdemény egy olyan korszak emléke, amikor az ősi létformák lakóhelye még a víz volt – és tényleg, a kopoltyú az összes mai emlős embrióján felbukkan, amelyek mind ennek az egykor vízben élő ősnek a genetikai utódai.
Elvben talán az sem kizárt, hogy az emberiség valóban csupán hatezer éve létezik, ahogyan a Bibliából kiszámolható, meg maga a világ sem sokkal régebbi – csak az a kérdés, hogy akkor a Teremtő mi okból pakolta tele a föld mélyét olyan állatok csontjaival és fosszíliáival a genezis első pillanataiban, amelyekkel azután az ember soha nem találkozott, és amelyek a teremtésben semmilyen szerepet nem kaptak.
Beszélhetnénk még sok mindenről – a bálnák egykori hátsó végtagjának, „lábának” teljesen elcsökevényesedett maradékáról (ez vajon mire kell egy tengerbe teremtett állatnak?), az emberi vakbélről (amely távolabbi rokonainknál a cellulóz emésztésére szolgál, nálunk viszont semmire), az egész élővilágban egységes információs kódról (DNS), amelynek csak az ad értelmes indokot, hogy létezett egykor egy közös ős, amelynek mindannyian a leszármazottai vagyunk, és arról is, hogy miért függ egy sziget élővilágának „különlegessége” sokkal jobban attól az időtartamtól, amelyet az adott földdarab a szárazföldtől elszakadva töltött (időt adva az eltérő pályájú evolúciós folyamatoknak), mint bármi mástól, a földrajzi fekvést is beleértve.
(Őszintén szólva egyáltalán nem logikus, hogy az Atya az egész világot teleszórta olyan speciális élőlényekkel, amelyeknek éppen az adott környezeti feltételekhez történő tökéletes alkalmazkodás a legfeltűnőbb tulajdonságuk.) Vagy arról, hogy ha a fajokat nem a környezet formálja – ahogyan az evolúciótudomány állítja –, akkor mi végre léteznek az egy-egy fajon belüli, éppen az alkalmazkodást és hirtelen környezeti változások esetén sokszor a faj túlélését segítő genetikai variációk (ha egy fajt a teremtés változatlan végtermékének tekintünk, akkor ezekre nincs szükség).
De talán szórakoztatóbb, ha megpróbáljuk leírni a Fidesz–KDNP-jelenséget – amely oda vezetett, hogy a valóban soha semmilyen értékelhető tudományos teljesítményt nem nyújtó Semjén Zsolt a tévében nyilatkozhat az evolúció létéről vagy nem létéről –az evolúcióbiológia tudományos tényeivel és fogalmaival, kísérletet téve a lehetséges kifejletek felvázolására is. Az evolúció egyik alaptétele, hogy a fejlődés mozgatója a verseny, amelyet azonban az élőlények – amikor csak tehetik – próbálnak elkerülni vagy korlátozni.
Ha viszont sikerül teljesen kiiktatni a rendszerből, akkor annak általában totális fejreállás a vége – ti. a világ úgy lett kialakítva, hogy a versengés jó, a verseny hiánya viszont tragikus hatással van a működőképességre. Klasszikus példa a néptelen óceáni sziget, amely a hajósok közreműködése révén betelepül nyulakkal: a rágcsálók természetes ellenség híján vidáman szaporodnak, betöltik a földet (pont úgy, ahogy az Írás mondja), majd szépen elhullanak, mert a ragadozók által végrehajtott szelekció híján az állomány genetikailag leromlik.
Játsszunk el most egy pillanatra a gondolattal, hogy hol lenne mondjuk a KDNP egy nyílt pártversenyben (tehát akkor, ha nem a parazitizmus és a szimbiózis – lásd még: fajok közötti kölcsönhatás, szintén az egyik legismertebb és legerősebb evolúciós hajtóerő – jegyeit mutatva, a Fidesz hátán jutnának időről időre képviselői helyekhez). Ha az olykor zsákutcás fejlődést eredményező, meg a kullancsot, a bolhát, a fejtetűt előállító evolúció nem létezne, ahogyan a miniszterelnök-helyettes állítja, akkor egy, kimondottan a Semjén-féle KDNP megteremtésére irányuló isteni akaratot kellene feltételezni – de nem minősülne ez súlyos blaszfémiának?
Amúgy, ha a saját érdekei úgy kívánják, Semjén Zsolt is megingathatatlanul hisz az evolúcióban – másképp nehezen tudná megmagyarázni a keresztény gondolkodással tökéletesen inkompatibilis vadászszenvedélyét (a vadászatot, féligmeddig tudományosan, az az állítás legitimálja, hogy a vadászok pótolják a korábban éppen általuk kiirtott ragadozók szelekciós hatását).
Valójában az evolúció, ugyanúgy, mint mondjuk a gravitáció, a legkevésbé sem hit kérdése: törvényei azokra is érvényesek, akik nem hisznek benne. Most egy olyan kurzus van, amelyik egyáltalán nem hisz a versenyben és a természetes kiválasztódásban – mikor hallottunk Semjéntől, vagy akár Orbántól olyasmit, hogy valaki azért került pozícióba, mert valódi küzdelemben, a tehetsége, a szorgalma, a tudása alapján ő bizonyult a legrátermettebbnek? –, és próbálja is mindenhol megkímélni magát a versenyhelyzetektől, a belpolitikában, a médiában, meg egyre inkább a gazdaságban is.
Ez egy természetes törekvés, amelynek általában, mint fentebb kifejtettük, az vet véget, ha sikerül valóra váltani: a verseny vége, a szelekciós nyomás kiiktatása többnyire egybeesik a győztesek hanyatlásának kezdetével, ellenpéldát pedig alig-alig ismer a tudomány. Akik az intelligens tervezés tanait hirdetik, gyakran nyúlnak ahhoz a szellemesnek tűnő érvhez, hogy a „semmiből” keletkező világmindenség és a kizárólag az evolúció termékeként létrejövő élővilág nagyjából annyira valószínű, mint az, hogy találunk egy aranyórát a sivatagban, anélkül, hogy valaki előzőleg odatette volna.
Eszerint tehát az égiek itt felejtett időmérője lennénk, azzal az opcióval, hogy a Teremtő esetleg csak a fejlődés csíráját oltotta az anyagba, tudva, hogy mi lesz majd a végeredmény néhány milliárd évnyi ketyegés után. Nem tűnik ésszerűbbnek mindezt (Semjén Zsoltot is beleértve) mégis inkább a környezetre adott dinamikus válasznak tekinteni, és abban bízni, hogy ha egyszer a mai környezeti viszonyok jelentősen megváltoznak, akkor az örök uralkodásra berendezkedők is úgy tűnnek el majdnem nyomtalanul, mint jó hatvanmillió éve a dinoszauruszok?
