Állítólag Schmidt Máriának kellene távoznia a Sorsok Háza éléről ahhoz, hogy egyáltalán lehessen ilyen ház. Hát, nem. Ehhez annak a szellemiségnek kell távoznia az ország éléről, amelyet Orbán Viktor képvisel az összes káderével, Schmidt Máriával, Lázár Jánossal és a többiekkel együtt, s amelynek jegyében a Sorsok Háza kiinduló koncepciója fogant.
Ez a koncepció egy perverz együttműködés eredménye volt. Schmidt Máriáé és Gerő Andrásé. Gerő András, amint az legutóbbi kötetében, a Magyar másikban (is) olvasható, a Horthy-éráról az igazságnak megfelelően megállapította, hogy „állampolgárai egy részét faji alapon, hosszú időn át dehumanizálta, azaz kétségbe vonta emberi mivoltukat... jogfosztottá tette, és végül másokkal legyilkoltatta őket”.
A magyar állam „a bűn aktív részese volt”, s az általa gyakorolt és terjesztett fajgyűlölet „képes volt szervesen és zökkenőmentesen csatlakozni a zsidóság kiirtásának nem magyar kezdeményezésből előálló szándékához”. Orbán Viktor fegyver- és elvtársa, Schmidt Mária pedig erről a rezsimről azt állítja, hogy demokratikus jogállam volt, mely védte a zsidókat, ameddig lehetett, kizárólag külső kényszerből hozott zsidóellenes intézkedéseket, és csupán nevetséges bolsevista vádaskodás, hogy a Horthy-rezsim antiszemita vagy rasszista lett volna.
A magyar kormány a lehető legegyértelműbben azonosult Schmidt felfogásával, és ennek demonstrációja a Szabadság téren annak a kurzusnak állított emlékművet, mely magánszorgalmú ebként százezrekkel növelte lemészárolt polgárainak számát az elkerülhetetlenhez képest. Gerő és Schmidt közös platformja az a kormányhatározat volt, amely szerint a Sorsok Háza, a holokauszt-évforduló reprezentatív, központi projektje „a Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye” lenne.
