A mai magyar politikai kontextusban a szimbolikus politizálás legitimitását és politikai hasznosságát támasztja alá a külső és belső ellenségek ellen permanens szabadságharcot folytató Fidesz példája is, hiszen a választókat látnivalóan nem zavarta, hogy a kommunikációs győzelmek az életszínvonal csökkenésével jártak együtt. Noha valószínűsíthető, hogy a jobboldal szimbolikus politizálásának jelenleg nagyobb keletje van, mint a baloldalénak, csakhogy Schiffer általánosságban fogalmazott.
Az LMP a kampányban sem idegenkedett a szimbolikus politizálástól. A teljesség igénye nélkül, február vége és március közepe közt a következő eseményeken vett részt a párt: megemlékezés a tatárszentgyörgyi gyilkosságokról, a kommunizmus áldozatainak emléknapja, Kéthly Anna-megemlékezés, a székely szabadság napja, tibeti függőség napja, fukusimai áldozatok emléknapja. Feltűnő, hogy bár tavaly Schiffer András a Dohány utcai zsinagógában és a Holokauszt Emlékközpontban több párttársával részt vett a holokauszt-emléknapi megemlékezéseken, idén a holokauszt-emlékévben, az LMP még egy közleményt sem adott ki a nemzetközi holokauszt-emléknapon, rendezvényt nem tartott és ilyenen nem vett részt.
Az LMP tehát nem a szimbolikus politizálástól általában, hanem a holokauszttal kapcsolatos politikai aktusoktól tartózkodik.
Nehezebben eldönthető, hogy Schiffer tartózkodása az emlékév ügyétől vezethetett-e a hibához, amelyet az interjúkban elkövetett. Ahhoz, hogy egy, a civil társadalom fontosságára nagy hangsúlyt fektető párt társelnökeként nem választotta el a kordonbontásban részt vevő pártokat a civilektől, illetve a kordonbontást az azt megelőző tiltakozástól. Ezen logikai lépések hiánya vezetett ugyanis ahhoz, hogy sokak elemi erejű felháborodása követte azon kijelentését, hogy az emlékmű elleni tiltakozás, az akörül kialakult helyzet „túlméretezett hisztéria” és „handabandázás.”
Az emlékmű ellen a tervek nyilvánosságra kerülésétől kezdve tiltakozott a Mazsihisztől kezdve az amerikai és német diplomácián, illetve a magyarországi német kisebbségen át számos civil szervezetig és értelmiségiig egy sor szereplő. Schiffer ezeket a hónapok óta tartó, pártfüggetlen tiltakozásokat azonban nem választotta el az elmúlt pár nap eseményeitől.
A kordonbontásba torkolló flashmob egyik fő célja az volt, hogy kiszabadítsa azokat a köveket és személyes tárgyakat, amelyeket az Eleven emlékmű – az én történelmem Facebook-csoport aktivistái egy felolvasással egybekötött szertartás keretében helyeztek el a Szabadság téren március 23-án. Ezzel a civilek egy – véleményem szerint – előremutató, jó gyakorlatot valósítottak (honosítottak?) meg: a kormány szándékai ellen indított frontális ellentámadás, tüntetés helyett alternatív utakat kerestek emlékezetpolitikai céljaik megvalósítására. (Rényi András is beszélt a kezdeményezésről az Egyenes Beszédben, kiemelve, hogy céljuk volt a kérdés pártpolitikai térből való kiemelése és személyes, társadalmi szinten való megjelenítése.)
Schiffer ezeket a civileket – és azokat, akik csatlakoztak hozzájuk az elmúlt napok flashmobjai során, valamint azokat, akik egyetértettek a flashmobok céljaival és felháborodásuknak adtak hangot a szoborral kapcsolatban – vérig sértette és megalázta azzal, hogy egy kalap alá véve az ellenzéki pártokkal politikai nyerészkedőknek, hisztériakeltőknek állította be őket, delegitimizálva felháborodásukat és diszkreditálva civil akcióikat. Kálmán Olga – minimum megkérdőjelezhető teljesítménye mellett –többször is lehetőséget nyújtott Schiffer számára, hogy megtegye a szükséges distinkciót a civilek és a pártpolitikusok akciói közt. Az interjúban 13:20 körül megkérdezte Schiffert, hogy miben tér el az álláspontja a Jobbikétól, amely szintén hisztériának minősítette a felháborodást. Schiffer kitért a kérdés elől, ahelyett, hogy elmondta volna, hogy ő – ellentétben a Jobbikkal – a túlélők, érintettek és egyéb civilek tiltakozását legitimnek tartja. A műsorvezető megismételt kérdésére azt felelte, hogy nem ismeri a Jobbik álláspontját. Majd 14:30 után Kálmán afelől érdeklődött, hogy mit mondana Schiffer a túlélőknek és rokonaiknak, akiknek családtörténetét eltagadja a szobor. Schiffer először értetlenkedett, mintha nem értené a szobor napnál is világosabb szimbolikáját, majd elkezdte sorolni, hogy melyik rokonát mikor deportálták. Választ ismét nem adott a kérdésre.
Véleményem szerint Schiffer részéről ez a – jóindulatú leszek – nemtörődöm hozzáállás, a tények ismeretének hiánya vezetett a kialakult helyzethez, amelyből Schiffer egyébként bőségesen profitál, hiszen interjúival nem kimaradt, hanem éppenséggel beszállt ebbe az emlékezetpolitikai, szimbolikus ügybe. Rajongói oldalának Facebook-falán Schiffer sorra osztja meg a fejleményeket, jelentős sikert aratva a Facebook-felhasználók közt, miközben blogposztok tucatjai dicsőítik.
A tisztesség azonban szerintem megkívánja, hogy Schiffer kövesse meg a civil tiltakozókat és mindazokat a magánszemélyeket, akik felháborodtak a szoborterven. Mert végtére is: ezek az emberek az ő potenciális választói.
A szerző a Harvard Egyetem doktorandusza
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
