galéria megtekintése

Rugalmas

5 komment

A szerk.

Vízre vitte vendégeit Robert Fico. A szlovák kormányfő a Regina Danubia nevű luxushajóra invitálta a többi huszonhat EU-tagország állam és kormányfőit a pénteki pozsonyi csúcstalálkozón. Ami a maga nemében történelminek számított, hiszen a még tag, de a kilépés mellett döntött Nagy-Britannia nélkül tartották meg. S a napsütéses dunai kirándulással összekötött munkaebéden azt vitatták meg, hogy milyen stratégiát kövessen, merre induljon az Európai Unió a Brexit után.

Az „úszó díszteremnek" is hívott Regina Danubián sokra nem jutottak. Főleg azért nem, mert akikről beszéltek és akiket nem invitáltak meg, a britek, hivatalosan még mindig nem nyújtották be a kilépési nyilatkozatot. Láthatóan nem is sietik el, így a válási konfliktusok majd jövőre szakadnak az unió vezetőinek nyakába.

Pozsony egy új kifejezéssel is gazdagította az uniós nyelvet: a „rugalmas szolidaritással", ezzel a visegrádi négyek rukkoltak elő. A kelet-közép-európaiak „képességeik és tapasztalataik" alapján kívánják eldönteni, hogy milyen mértékben veszik ki részüket a szolidaritásból. A rugalmassági skála valóban széles: ha a menekültek befogadásáról van szó, a szolidaritási mutató a nulla felé tendál. Ha a határvédelemről, akkor a százas érték felé lendül. A magyar kormányfő nem hiába ment el a bolgár–török határra, Szófia 108 millió euró határvédelmi segélyt kap Brüsszeltől.

 

A választóvonalak változatlanul mélyek, de a szlovák fővárosban Angela Merkel mégis érzett valamiféle együttműködési szellemet. A német kancellár a francia államfővel közösen lépett a sajtó elé, demonstrálva a visegrádi négyek felé is, hogy Berlin és Párizs szorosan összezár az európai (ki)útkeresésben. Nyitottak a párbeszédre, de az irányt alapvetően ők diktálják.
Mielőtt elfelejtenénk. A Regina Danubia Passauban van bejegyezve. Német zászló alatt hajózik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.