galéria megtekintése

Rovó

0 komment

A szerk.

Valószínűleg soha nem fog kiderülni, ki érdemelne rovót, vagy kit kellene kirúgni azok után, ami a győri Krúdy gimnáziumban történt, történik. A középiskola vezetői kaptak ugyanis egy értesítést, hogy összesen 500 diákot tanító gimnáziumi osztályaik megszűnnek.

Volt előzménye a kellemetlen levélnek: tudható, hogy gimnáziumok sokaságát tessékelik ki a magyar közoktatási rendszerből. A kormány úgy döntött, hogy minél korábban szakmát kell tanulnia a lehető legtöbb gyereknek, mert ezzel jut előre ő és az ország is. És ha Mészáros Lőrinc esetét vesszük alapul, van is ebben igazság.

A humán értelmiség – amelynek hátországát a gimnáziumok adják – politizál, vitázik, akar. Nem elsősorban műszaki paraméterekben gondolkodnak, hanem társadalmi összefüggésekben, majd még változtatni is akarnak. Mások is, de ők talán még inkább. Nehezebben fogadják el, hogy nem az az igazság, amit érzékelnek, hanem az, amit mondanak nekik.

 

A gimnáziumok, ahogy a kamaszok általában sem, nem a hatalom barátai. De hogy miért a győri Krúdy kapta az első tiltó üzenetet, rejtély. Állítólag senki sem beszélt meg senkivel semmit.

Aztán mindenki meglepődött azon, amit ő akart. Krúdy szerint „az embernek csak az első lépést kell megtenni a züllés útján, a második lépés már természetszerűleg következik".

A győri gimnáziumban kicsit megnyugodtak attól, amit a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke mond: talán megmaradnak. De azért a többi gimnázium vezetői és diákjai is kezdhetnek gondolkodni a jövőjükön.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.