A nagydíjas képen egy férfi egy kisgyereket, talán egy bébit dug át a szögesdróton a szerb oldalról valakinek. A másik alakot igazán nem vehetjük ki. Kora hajnal lehetett. Csak a fogadó, átvevő kezét látjuk. Nekem erős férfikéznek tűnik. Mások szerint lehet nő is. A kép egész dinamikája figyelemre méltó. Mintha nagyon gyorsan történne az egész, de a lendületben levő csecsemőhordozó (az apa?) óvatos és gondosan figyelmes is, hogy meg ne sértsék a gyermeket, s hogy az fel ne sírjon.
Magától értetődik, hogy egy ilyen kép sikeres. A „megmenekülő" gyermek, a magát feláldozó, a túlsó, a „rossz" parton maradó, őt az életbe segítő férfi. Bibliai látvány. Morális alapüzenet. De mit kezdjünk az év képével, nem a Nagyalföldön, mert azon már túl vagyunk, hanem a világban? Hogyan használhatjuk azt most értelmesen?
A díjnyertes kép egyik első értelmezőjének, a német Thomas Schmiednek Robert Capa, a magyar klasszikus, az ő spanyol polgárháborús rohamozó s eleső kormánykatonája jut az eszébe. Végül is frontmozgást látunk itt is, valahol az első vonalban. S azt ott egy magyar vette fel.
|
Warren Richardson díjnyertes röszkei felvétele
Worldpressphoto.org |
Valószínűleg a keresztény európai őstípus itt persze az Egyiptomba menekülő Szent Család. Valahol útközben. Ábrázolásuk az utolsó kétezer évben számtalan változatban volt már az év képe. Warren Richardson munkája elvben szépen illeszkedik ebbe a sorba. Az első fotóértelmezők között vannak, akik szerint a győztes kép a Szent Család-modellektől mégis különbözik. Azok az emberek biztonságban vannak. Látszólag magukra maradtak a vadonban, a sivatagban vagy másutt, de az Úr velük van. Nincsenek egyedül.
A bácskai szírek ilyesmire nem számíthattak. Nem őket hagyta el az Úr, hanem a vidéket s az ott élőket, az arra vándorlókat. De a dinamika megmaradt, az embereknek tovább kell – most már nélküle – indulniuk. S tudniuk kell, hogy az égi ernyőt elvesztették. Így talán a röszkei pillanat az Isten nélkül címmel is forgalmazható lenne. Nem tudom, hogy megtalálták vagy elvesztették azt, aki eddig velük volt. Azt sem tudom, volt-e ott valami vagy valaki, de tudom, hogy a pillanat a szereplők számára különleges. Nem azért, mert ott van az ígéret földje, hanem mert már tudják, hogy nem egyetlen próbatételen kell megfelelni. A próbákból is hálózatok vannak, és bárhol el lehet bukni. És akkor annyi.
S ezt a tapasztalatot az egész menet körül folyamatosan jelen levő média és lassan mindenki alapélménnyé tette. És nem csak a délről vonulókévá. Ehhez ma nem egyetlen, hanem számtalan kép kell. (Persze számtalan Szent Család-kép kellett az alaptörténet modellálásához is.) Ilyesmihez ma fényképezőgépek és kamerák ezreit, okostelefonok tíz- és százezreit használjuk. Azután a képek millióiból valahogy alapszentképeket szintetizálunk. Ilyen lesz Richardsoné is. Azután a fényképgyártók megkísérlik majd ezeket maguknak másolni, újraértelmezni. Persze egy naturális, szögesdrótos képpel ez nehezebb lesz. De a média ezt is megoldja. Máris sokan próbálkoznak menekültgiccsekkel. S egyre több helyen képcsaládokat forgalmaznak. Sebaj, közben majd azért ikon lesz a röszkei bébiből is.
