Szigetnek tűnt, de az alapja mégsem föld. Inkább használt tárgyak végtelen szőnyegére hasonlított. Meg egy kisebb városra. A rengeteg műanyag, fém és fa recsegett, ropogott, a legelképesztőbb hangokat, zajokat produkálta – Brian Doyle amerikai író a Ne hagyd el a hajót! (The Plover) című óceáni kalandregényében így festi le a vízfelszínen lebegő, több négyzetkilométer nagyságú szeméthegyet. Ki tudja, hogy a Réunion szigetén partra sodort barna bőrönd is valamilyen óceáni hulladékszigetről vált-e le.
Amióta egy bizonyos Johnny Begue, a tengerpartra vezető utakat tisztán tartó munkások főnöke múlt szerdán megtalálta a Malaysia Airlines tavaly márciusban eltűnt MH370-es járatának állítólagos szárnydarabját, minden partot érő tárgyról azt gyanítják, hogy a Boeing 777-es része. Így történt ez a barna bőrönddel is meg egy másik fémdarabbal, amiről a maláj hatóságok kiderítették, hogy nem egy háztartási alumíniumlétra darabja.
Lassan tizenhét hónapja, hogy máig tisztázatlan okokból eltűnt a radarokról a repülőgép 239 emberrel a fedélzetén, de még mindig alig tudni valamit arról, hogy mi történhetett. Az emberi fantázia viszont kimeríthetetlenül dolgozik. Az összeesküvés-elméletek mellett földönkívüliek támadásáról, terrormerényletről éppúgy lehetett olvasni, mint a pilóták vagy valamelyik pilóta öngyilkos akciójáról. Az a bizonyos szárnydarab – ha tényleg az MH370-eshez tartozott – mindenesetre legalább négyezer kilométert tett meg. Az Indiai-óceánban uralkodó áramlatok a szélerősségtől függően évente 1500–6000 kilométeres sebességgel közlekednek. Vagyis odasodorhatták a gép roncsait, ha a Kuala Lumpur és Peking között közlekedő járat valamilyen okból letért a kijelölt útvonaláról.
