galéria megtekintése

Rikárdó

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 06. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Az év első napjának első percében született Rácz Péter Rikárdó. Az újévi baba így egy százezer forint díjazású bizarr verseny győztese lett. Egyesek szerint ki kellene zárni, mert császármetszéssel jött a világra.

Az időzítés lehetőségével. De nem ez a fő gondjuk. Hogy mi, azt sejteti élete első fényképe, amelyen a kimerültségtől falfehér, boldog mamájával és sötétebb bőrű papájával látható.

Rikárdó harmadik gyerek, miközben az anyja még csak 23 éves – állapította meg a jobbikos Novák Előd, a téma, vagyis mások származásának szakértője, aki mindent megtesz, hogy jóslata („kisebbség leszünk saját hazánkban”) ne váljon valóra: még csak 27 éves felesége ugyancsak három gyermeket szült három év alatt.

 

Óvja a kisfiút Gyurcsány Ferenc, már amennyiben Nováknak válaszolva felvette a Rikárdó nevet is a Facebookon. Szép gesztus, simogathatja a lelkiismeretet is. Főleg azután, hogy a DK – a szocialistákkal egyetértésben – a közismert humanistát és volt rendőrkapitányt, Pásztor Albertet indította Miskolcon. A PM le is ütötte a labdát. Lelke rajta.

A kis Rikárdó még nem sejti, hogy a statisztikák tíz évvel rövidebb életet jósolnak neki, mint Novák gyerekeinek. És azt, hogy nem jut el az érettségiig. Hogy félő, közmunkás lesz belőle, mint a papájából. Nem tudja, ki Novák Előd, és miért gyűlölik őt. „Hogy szakadt volna a feje az anyjába!”, „Nem volt a közelben egy radiátor, amihez hozzá lehetett volna csapkodni?” – ezek az első, névvel vállalt kommentek az örömhír kapcsán.

Rikárdónak sok meccset kell megnyernie. Hátránnyal, ellendrukkerek sokaságával született.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.