Az utóbbi hetekben kétszer is retirált a kormányzat, ezt követően elszabadultak mind a főnök bölcsességét magasztaló, mind a meghátrálást ecsetelő következtetések. Első esetben maga a miniszterelnök hozta meg a döntést, amit úgy adott elő, hogy pusztán az elképzelésük kommunikációja kapott gellert, de nem is volt másról szó, mint a távközlési adó kiterjesztéséről. Hogy az egérút, a nemzeti konzultáció, miről fog szólni, mindegy. Orbán nem szokta meg, hogy tömegesen átlássanak a szitáján, pedig most ez történt. A cafeteria megadóztatásával kapcsolatban több részletben fújt visszavonulót a kabinet, de a kormányfő a háttérben maradhatott.
Többen úgy vélik, nemcsak technikai, hanem politikai korrekció tanúi vagyunk. Mert a hatalom szenzorai működésbe léptek, érzékeli, hogy hiába a háromszori választási győzelem, kikezdhető, elkoptatható a legitimitás. Az ellenállás az ellenzék pártjait kikerülve minden eddiginél nagyobb gyakorisággal és hatásosabban színre lépett. Kérdés, hogy lehet-e ugyanolyan módon domesztikálni, megosztani, mint eddig? Vagy egy új típusú tömegmozgalommal van dolgunk, amely hol itt, hol ott bukkan fel, látszólag más-más témában, de végül is egyazon tartalommal – így a hadviselés is nehezebb vele szemben. Ezért – jósolják – a rezsim váltót állít, óvatosabban fog mozogni. Előbb mér, utána vág. Talán még békülékenyebb, nagyvonalúbb is lesz.
Szerintem szó sincs erről. És nem csupán azért, mert nehéz volna arcvesztés nélkül megúszni, és a nimbuszon ejtett legkisebb seb is elfekélyesedhet, ha szennyezett levegő éri. A legnyomósabb érv e feltételezéssel szemben az, hogy megvalósítása nem lehetséges. A gépezet összes rúgóját, fogaskerekét a „tudjuk, merjük, tesszük” ereje hajtja, az állandó harc szereplői és hívei a siker kulcsát kizárólag ebben látják. Ráadásul amit politikájuk formálói az újabb kétharmaddal elhittek, azt elhitették a környezetükkel is. És mivel a parlamenti ellenzék „lúdjai” végképp elvesztették Ludas Matyijukat, úgy gondolták, nincs szükség az önkorrekció legenyhébb oltóanyagára sem.
