galéria megtekintése

Rezsihitel

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 15. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Nincs ingyen rezsicsökkentés.

Fogjuk mi még fizetni az alacsony infláció árát. Már fizetjük is. Az utóbbi évek költségvetéseit a kormány előszeretettel módosítja év közben azért, hogy beleírja az éppen aktuális vásárlásait. Ezek a százmilliárdos tételek a brüsszeli elszámolási logika furcsasága szerint az államháztartás uniós hiányát nem emelik – ellentétben az adóssággal, amit viszont bővítenek. Ennek eredményeként a hiányszámot mindig tudjuk tartani, az adósságot meg trükkökkel küzdöttük le tavaly év végén. Az a harc már nem annyira fontos.

A rezsicsata valóságában a magyar adófizetők azonban csak kiperkáltak bő 400 milliárd forintot azért, hogy a német RWE és az E.ON, valamint még néhány szerencsés, hulladékkezelésben érdekelt cég szépen átadja az immáron leginkább veszteséget termelő vállalkozását az államnak.

 

A gázüzletág megvásárlása után most következnek a gázcégek, a szemétszállítók, aztán meg a fővárosi közművállalatok – majd szépen sorban állami lesz minden, ami a rezsiben érdekelt, a kéménysepréstől a vízközművekig.

Nem állítjuk, hogy ebben a nemzetközi környezetben, ahol a gazdasági visszaesés miatt az árzuhanás fenyeget, ne volna tere egyes szolgáltatások és energiaárak mérséklődésének. Ha azonban ez erőltetett és túlzó, akkor az veszteséget okoz adott szolgáltatóknak. Ezek tulajdonosai következésképpen vagy felhagynak a tevékenységgel (befejezik a kéményseprést), vagy eladnak, ha tudnak és ha van vevő. Márpedig van, a német cégekre legalábbis – bizonnyal minden háttéralku nélkül. A rezsicsökkentés veszteségét így az állam veszi át – de a számlának ez sem az egésze.

Miután a cégeket az államadósság terhére, hitelre vesszük meg, számolhatunk majd a kamatokkal is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.