galéria megtekintése

Reng a föld

15 komment

A szerk.

A választási szupervasárnap Németországban politikai földrengést hozott. A három tartományi választáson új erő jelent meg Európa vezető gazdasági hatalmában. Alternatíva Németország Számára – így hívja magát az a CDU-tól jobbra elhelyezkedő, mindhárom tartományban magasan tíz százalék felett végző formáció, amely egyetlen témára összpontosít. A menekültválságra, a Merkel-kormány és a „multikulti elit" politikájának elutasítására.

Ügyesen játszanak rá az emberek iszlámmal, bevándorlással, növekvő bűnözéssel szembeni félelmeire. Jönnek is hozzájuk tömegesen a csalódottak, a rettegők, a bizonytalanok. S azok, akik korábban nem mentek el voksolni, most viszont úgy gondolják, hogy Németország tavaly nyár óta olyan irányba mozdult el, amely már őket is aggasztja. És mozgósítja.

A szövetségi köztársaságban jelentős átrendeződés zajlik a polgári rétegekben. A klasszikus néppártok, a CDU és
az SPD ha nem is kiugró mértékben, de folyamatosan veszítenek támogatottságukból.

 

Az elforduló szavazók egy része a zöldeknél vagy a szabad demokratáknál keres menedéket, sokak számára pedig a tiltakozás legkézenfekvőbb formája az AfD. Ez a párt egyszerű válaszokat ad bonyolult kérdésekre.

A (szélső)jobboldalon a tiltakozó voksokat eddig a neonáci beütésű pártok vitték el. Ez a helyzet változott. Az AfD nem újbarna bőrfejűek gyülekezete, a polgári középen tudnak voksokat halászni, és ahogy a szupervasárnap mutatja, bőségesen.

Németország erős liberális demokrácia, de most nagyon figyelnie kell. Középen van nagy baj.

Az alapoknál.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.