|
– Tanévkezdés alkalmából üdvözlök mindenkit. És igen: minden osztályban, ahonnét leendő első szavazók kerülnek ki, ezt ki kellett tennünk.
Marabu |
Olyan, mintha az Orbán-kormány és az oktatási államtitkárság időgéppel érkezett volna a társadalom életébe, és úgy látott volna neki az oktatás átalakításának. Jobbára dunsztja sincs arról, hogy a XXI. század elvárásainak megfelelni tudó embereket hogyan kell tanítani.
A kormány ámokfutása az immár 15 éve letűnt század legrosszabb elemeit hozta vissza. A tanulókat önállóság helyett feltétlen tiszteletre és erkölcsre nevelik, mintha a Horthy-korszakban élnének, a tanárok kiszolgáltatottsága és állami függősége pedig a Kádár-rendszert idézi.
Ugyanezt igazolja vissza az objektív szintfelmérők sorozata: meg lehet nézni, hogyan teljesítenek a diákjaink a PISA-felmérésen. Ez nem valami hókuszpókusz. Annyi a kérdés, hogy az ember érti-e, amit olvas, és képes-e önálló feladatmegoldásra. Mégpedig egy olyan világban, ahol már a – szerencsés – legkisebbek kezében is ott egy tablet vagy egy okostelefon, amely néhány másodperc alatt képes pótolni a lexikális tudás egy-egy esetlegesen hiányzó darabkáját.
Talán éppen ez a kulcseleme az oktatási rendszer átalakításának. Hogy nem képes emberként tekinteni a gyerekekre. Nem képes látni, hogy mindenki, aki bekerül az elsőbe az óvodát követően, egy kis egyéniség. Egyéni igényekkel, egyéni látásmóddal, egyéni megoldásokkal. A tudásszomját kéne kielégíteni, nem pedig sablonos, egyetlen perc alatt megutálható magolnivalót adni neki. A nyelv szépségeit kéne megismernie, megszeretnie írni és olvasni, megtanulni számolni, és alapvető logikai összefüggéseket megismerni, ehelyett fogcsikorgatva veszi elő a nyelvtanfüzetét már alsó tagozatban, és felvési feszült – ebből adódóan nem szép – betűkkel: „a névmások”.
És akkor ő még egy „ideális” gyerek. Se nem rossz, se nem jó, se nem hátrányos helyzetű, aki visszahúzza a többit – mondaná erre a kormány. Ahelyett, hogy a sokszínűség felismerése és annak kezelhetősége motiválná az oktatási rendszert terelgetni hivatott államtitkárságot, igyekszik minél homogénebb, minél egyszínűbb és egysíkúbb társaságot nevelni ebből a nyüzsgő, színes forgatagból.
Nagy különbségek vannak a gyerekek között. Az egyik már akkor is könyvet rágott, amikor nőtt a foga, a másik meg akkor lát könyvet életében először, amikor a közmunkából leszurkolt összegért megérkezik az első tankönyv az életébe. Csodálkozunk, hogy ilyen iskolarendszer mellett életük végéig tátong közöttük a szakadék? Még szomorúbb, hogy az előbbi lesz az, aki – amint tud – kilép az állami oktatási rendszerből, s ezzel visszafordíthatatlan folyamatokat indít el. És nagy valószínűséggel ugyanő lesz az is, aki az első adandó alkalommal elhagyja majd az országot – újabb tehetséget szakítva ki ebből a társadalomból. Ez mindnyájunk jövőjére nézve szomorú.
Meglepő-e vajon, hogy ilyen cinikus, hozzá nem értő alakok olyan oktatási rendszert teremtettek, amelyből mindenki menekül? A középosztály erőn felül teljesít inkább, csak hogy menthesse a gyerekét az állami intézményekből. Azokból az állami intézményekből, amelyekben a pedagógusi kar a tankerületi vezetőktől és a Klik elrontott központosított folyamataitól szenved.
Miféle oktatási rendszer az, ahol sem gyerek, sem szülő, sem pedagógus, sem intézményvezető nem érezheti magát embernek? Hiszen ez volna a lényeg! Hogy megtanuljunk együtt élni. Megtanuljunk figyelni egymásra, szólni, ha valami nem tetszik, vagy kérdezni, ha valamit nem értünk. De ez a rendszer pont az ellenkezőjét váltja ki. Gyomorgörcsös, teljesítménykényszeres gyerek, sablonosan, motiválatlanul oktató pedagógus, akitől már nem lehet többet várni, mert anynyiféle módon alázza meg és szipolyozza ki a rendszer.
Az oktatási rendszerünkről ugyanaz mondható el, mint az egészségügyről: csak a benne dolgozók emberfeletti munkájának, kreativitásának, kitartásának köszönhetően nem omlott még össze.
Éppen azok az emberek mentik a helyzetet, akiket senki sem igyekszik megmenteni. A Kliktől, a gyalázatos pedagógus-életpályamodell hazug jövőképétől és számtalan megalázó és hasztalan, elhibázott kormányzati lépéstől.
Valamifajta elképzelt, „jó Fidesz-szavazók” nevelésére szerződött, súlyos történelmi bűnt elkövető szörnyeteget termelt ki magából az elmúlt fél évtized, ami az oktatást illeti. Sok helyütt nincs kréta, nincs tankönyv, csak a hasztalan, egész napos iskola van, és a mindennek ellenére tornyosuló, fölöslegesen írt házi feladat. Ebben az országban annak a generációnak úgysincs jövője, amelyik most iskolába jár. Ha így mennek tovább a dolgok, akkor nincs.
Volt már olyan, hogy valaki olyan rosszul szerepelt, hogy több egyest is kapott egyetlen feleletért? Elkezdeném ezt az értékelési módszert: mert jelenleg nem látok olyasmit a magyar oktatásban, ami az elégtelentől különb osztályzatot érdemelne. Pontosabban csak egyetlen dolgot: de azt kérném a kormánytól, hogy aki ennyire gyalázatos célokért dolgozik, az legalább ne legyen ilyen szorgalmas!
A szerző a Magyar Liberális Párt ügyvivője
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
